Nap(i)lom...

DzsojLájf Nap(i)-l-OM, így játszottam pár éve a szavakkal.  Mivel minden nap egy teljesen új nap, lehet mindennap lomtalanítani is. Az kiderült már számomra, és soxor leírtam, és le is fogom, hogy erre köteleződtem el, hogy figyelek a szavaimra és a gondolataimra. Ebben van nagy segítségemre, hogy megérkezett hozzám az a felismerés is, hogy ebben nekem a legfontosabb dolgom, hogy átadjam magam a "lomtalanításra", és a bennem futó "programok" frissítésére. 
Azaz minden nap nézzek rá, hogy mit hoz elém épp az élet. Érdemes megnézni, mi az, ami örömet okoz, mi az, ami sz-épít, az a szokás marad. Ám amit már nem kívánok tovább vinni, azt könnyedén képes legyek szélnek ereszteni. És elfogadni az evvel járó örömteli helyreigazítást. A Szentlélek és minden arra járó "szakértő" segítségével támogatva természetesen.

De lehet...

"Senki nem lehet próféta a saját hazájában" - épp ideje, hogy ez is átíródjék. Veszem a bátorságot, hogy arra bátorítsalak benneteket is, hogy adjuk át ezt a hiedelmet is örömteli helyreIGAZításra. Onnan indult ez el bennem, hogy a minap szétnéztem a magam kis hazájában, azaz a családomban és azt fedeztem fel, hogy szerencsére számtalan régi szlogen hullott a porba a tavalyi évben. Hogyan? Mond6nám, hogy nem tudom, de ez nem igaz. Elmúlt évek hosszú munkája van mögöttünk, amit bármikor érdemes elkezdeni nektek is.Leginkább bennem volt a szándék, hogy a gyerekeim azt mondját "anyá-ezt-így-chinálta", és nemcsak a teafőzés rejtelmeit kívántam átadni. Azt gondolom az első legfontosabb döntésem az volt, amikor szögre akasztottam a megmondó szerepem. Azt nem állítom, hogy minden helyzetben ott is marad, ám a törekvésem továbbra is az, hogy ha kérdeznek és úgy érzem, akkor megosztom a gondolataimat, tapasztalataimat, lát6óvá teszem a szokásaimat számukra is. S ha nem kérdeznek, akkor maradok csendben.

No ez a nagyobb kihívás. Van, hogy úgy sikerül ezt megtartani, hogy kerülök egyet bringával a városban, sétálok, és közben hangosan mondom a magamét. A mai mobil telefon világ kichit tompít a látványon, mert kívülről úgy tűnhet, mintha valakivel beszélnék. És tényleg: vagy a JóIstennek vagy a Szentléleknek, vagy az angyaloknak mondom a magamét. Szavam járása, hogy "bocsánat-elöntötte-az-agyamat-ablablabla", és most itt finoman fogalmaztam 😉 A másik dolog, amire a családommal kapcsolatosan figyelek, hogy ne reflexből működjek, hogy éber legyek a régi játszmákra, és a megbocsátást alkalmazva helyet engedjek az új formák megszületésének. Egyre nagyobb térben sikerül.

Hiszek a mesékben...

Ez az írásom először 2012.12.22-én 10:22-kor született. Akkor a DzsojLájf csoport-OMmm éledésének idejéből.  Azóta is TART, az a Hang, amit említek benne, megtart. Sőt! Az a folyamat, hogy "Nincs semmi baj-minden rendben van-minden-REND-BENNed-VAN", és a "HOGYAN-ugye-nem-az-én-dógom" elmarad6atlan eleme a 7köznapjaimnak.  Ehhez társul a tükröm-tükröm :) Ahogyan a mesében is elhangzik a kérdés: Tükröm, tükröm mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken? És lássuk, hogyan vélekedtem erről anno. Valójában most is ez van :)

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, hogy ki a legszebb a vidéken?

Öröm-zöld ünnepeket...

Még a fenyőnél is örökebb, örömtelibb és zöldebb vagyok. Pedig a korom miatt fordít6nám más irányba a gondolatot 😃 Ám azt érzem, hogy egyre jobban ragyogok. No tessék, micsoda önteltség már ez! -gondol6ja bárki. Jogosan. Mert tényleg, tele lettem magammal, de szerencsére nem a panaszaimmal, nem a büszkeséggel és a gőggel, és nem is a fájó emlékek képeivel, hanem a minden napi örömök frissességével. És ez most túl csordul. Ami azt jelenti, hogy nem akarok adni senkinek semmit, és közben mintha egy kimeríthetetlen kincses kamrából táplálkoznék, és osztogatnék mindenféle finomságot. Mindig van miből megkínálni azt, akivel találkozom. Magamat adom. Ahogy a mostanság divatos ünnepi szlogenekben is már visszaköszön, hogy "legyél-te-az-ajándék". Volt idő, amikor azt hangoztattam, hogy már unom a saját sztorijaimat. Dejóóóó, hogy most nem ez van. Sőt! Egyre kívánchibb vagyok, hogy mikor milyen csodára bukkanok. Kívül-belül. Izgalmas. És eldöntöm, hogy mit teszek velük: nooo-vajon-most-megmutatom-vagy-sem. 

Öröm-zöld ajándékká formálódtam. Hogyan? Mond6nám, hogy fogalmam sincs róla, de ez így nem lenne igaz. Hivatkoz6nék a múltamra, a tanulmányaimra, ám leginkább a JELENenem adja a kifogy6atlan forrást. És a Forrásomhoz való elköteleződött visszatalálásom. Karácsonytól függetlenül és közben az ünnepi készülődéssel teljes összHangban virulok. Hiszen minden nap ajándék, minden nap ünnep. A kichinek tűnő bónuszokat is megbecsülöm és a nagyobbakat is elfogadom. Ezt is magamra szabtam, mert a régiek így mondták: "Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli".

Nincs kerítés...

Egy furcsa mesére ébredtem. Íme. Egy kislányról....

Lehet, hogy kék madár lettem? Emberek szívébe ide-oda boldogságot vittem? Hogy tehettem, hogy lehet, hogy ennyi szívet megmentettem? Én biztos nem, hiszen tudom, hogy Atyám eszközeként jöttem-mentem. És látom, hogy mindenki ugyanilyen. Hogy nem veszik észre, amikor a kék szemeimbe néznek, hogy az ő kékségük színe is ott ragyog az enyémben? Hogy az Ő Nyugalma árad belőlem, és az Ő Jókedve terjed szét a sejtjeinkben. Miért gondolják azt, hogy az enyém szebb, hogy ez "csak" nálam, tőlem jöhet? Miért nem értik meg, hogy az, amit bennem felfedeznek az a JóIsten mosolya, Öröme, gyöngédsége? Aki oda kachint mindenki szívébe.

Nekem természetes, hogy minden nap, ha kell naponta többször is, elmegyek a "tisztásra", a mögötte áradó szikrázóóóó kék vízeséshez, és csordultig töltöm a kis vödröm=szívem. Sőt! Bele is merítkezem, jól megfürdetem benne a testem. Tudom, hogy sosem fogy ki. Sűrűn odamegyek, azt játszani, hogy megszomjaztam. Pusztán a találkozás öröméért, a közvetlen közelség megtapasztalásáért. Az örömért. A gyengéd erőért. A biztonságért és a nyugalomért

JóAtyám ott nevet a víz függöny mögött, és mindig vár már rám, és valami ilyesmit élünk 1ütt meg:

Drága gyermekem, minden reggel repes a lelkem, mert tudom, hogy újra megnézhetem ártatlan lényed. Alig várom, hogy meglássalak, ahogy a réten szökellve, dalolva, vödrödet lóbálva bekiáltasz: Megjöttem Apácska. Aztán bepattansz az ölembee, és chicsergésre nyílik a szád, én meg iszom minden szavad. Mesélj, merre jártál? Mit láttál? Kivel beszéltél, és miről álmodtál? És belőled árad, csak árad a szó, és a ragyogás. Minden lépésedet, kósza gondolatodat láttam és hallottam, ám az, hogy mindezt tőled is hall6om, mindig egy fénypont, és 6ártalan Örömömet tovább duzzasztod.