Felajánlom...

A lelkivezetőmtől tanulom, hogy minden, amivel küzdök az életemben, és jól alakul - pl. egy játszmát felismerek és nem megyek bele, vagy ki tudok szállni belőle szeretettel, vagy fájó mintát másképp élek meg -, azt ajánljam fel azokért, akik hasonló helyzetben vannak. Ezzel is segítve őket, hogy könnyebb legyen nekik is.  

Felnőtt megtérőként kezdtem fokozatosan megérteni, hogy ennek a lényege nem az, hogy a saját erőmből  "megmentek" másokat, hanem hogy a megélt küzdelmemet tudatosan Isten kezébe helyezem, és így a kegyelemből kapott "győzelmet" mások javára felajánlom. Ez nagyon túl mutat önmagamon. Valójában olyan ez, mint egy közbenjáró ima. Bekapcsolódom a felajánlásommal Isten nagy közösségébe. A gyerekeimnek sokszor emlegettem, akkor még ösztönösen, hogy "törd meg a mintát", vagy "fejezd be másképp a mondatot". Mostanra tudatosan kérem a Jóistent, hogy alakítsa át bennem az istentelen mintákat, ha kell törje össze. Félelmetes? Igen is meg nem is. Soha nem gondoltam volna, hogy ebben lelem meg leginkább a lelki békémet. Meg sem fordult a fejemben, amíg Istentől távol voltam, hogy kapok esélyt, és minden átíródik a kegyelemben.

Nem könnyű gyakorlatba ültetni például azt, hogy felismerjem amikor egy játszmába hívnak, és az sem könnyű, hogy szeretettel  lépjek bele, vagy szeretettel tudjak távol maradni. Az sem egyszerű, hogy kilépjek egy régi mintából, mert lehet, hogy épp az édesanyámnak, a férjemnek mondok nemet. És talán a legnehezebb, hogy megbocsássak, amikor korábban bosszút álltam volna, hogy elviseljem a fájdalmat anélkül, hogy továbbadjam. Egyedül ez nem megy. A lelkivezetőm nyitotta fel a szemem és a szívem, fogta meg a kezem, hogy van más mód. Ha nem magamra mutogatok, ha nem a saját mellkasomat döngetem, hanem Istenre irányítom a magam és mások figyelmét, akkor a legfájóbb sebek is kincsekké válnak.

Uram, felajánlom minden megdolgozott örömünket, fájdalmunkat, szépet és csúnyát, minden hasonló helyzetben lévő emberért, családért, nőért, férfiért és a gyermekeink boldog életéért. Ámen

Abaújvár - 2026.07.04 - Lelkesítő7

És...Megérkeztem július 4-én Abaújvárra, egy református közösséghez, hogy a Ráhel Szőlőskertje Lelkigyakorlat, az Oltalom útja, a Lelkiadoptálás és az Ave hétvégéket képviseljük. Olyan helyre kerültünk, ahol a helyiek maroknyi csapata hetekig készül, hogy a lelkileg feltöltődni vágyó embereket, az év egy napján fogadják. Programmal, ételellel-itallal. Szélesre tárják a falu kapuit és a szívüket is.  Viki és István  mellett újra megtapasztaltam, hogy a nehézségeink a kincseink, hogy az akadályokból ajándékok születnek. Ha felajánlom, ha felemelem a kezem és azt mondom: Uram, átadom neked ezt a helyzetet, Te gondoskodj! - kincset kapunk. És Ő megteszi, Ő gondoskodik. Sőt! Isten mindig túl szárnyalja az elképzeléseinket. Most is így történt. 

Az első kép, ami elém tárult egy egy hektáros "pagony" volt. Na nem ebből szögből láttam :)

Abaújvár

Jól esett kimozdulni és az előző napok, hetek fáradtsága már ettől oldódni kezdett bennem. Aztán a fiatalok dicsőítő énekei és Vikiék fia, Matyi könnyfakasztó tanúságtétele, mind-mind elcsendesítettek. Bizony ők sem arany tálcán kapják a lehetőséget, nagyon nehéz "próbák" jelzik az utat nekik is. És ők is Istenre bízzák a küzdelmeiket, elvárások nélkül. Legyen, ahogy a Jóisten akarja. És Ő úgy akarta, hogy a 7. Lelkesítő megszülessen, hogy Viki egészsége helyreálljon, hogy mi önkéntesek 120-an megérkezzünk Abaújvárra, és megérkezzenek a lelkileg-fizikailag feltöltődni vágyók is. Egy kis falu, aki befogad több, mint ezer embert! És elbírja. Isten kegyelmével felvértezve elbírja. Sőt! Hordozza.

Nem győzök rácsodálkozni arra a szépségre, ahogy a szenvedésünk vagy fejlődésünk, Isten kezében áldássá válik. Emberileg ez számomra felfoghatatlan. Közben most is kézzelfogható lett, hogy a személyes növekedésben az öncélúság helyére, a kevélység helyére a közösségi növekedés lépett. Így válik nekem láthatóvá az a keresztény megfogalmazás, hogy Krisztus testének tagjai kölcsönösen hordozzák egymást. A szélrózsa minden irányából érkeztünk, nemcsak az országból, hanem pl. Kárpátaljáról, Erdélyből, Hollandiából is, és mindenki tette a dolgát. 

Abaújvár - a Lelkesítő7 önkéntes csapata

A saját világi közösségemben, akikkel a pálos atyák támogatása mellett köteleződtünk el, a törökszentmiklósi plébánia közösségben is folyamatosan tanulom, hogy mit jelent a valódi önkéntesség, a valódi önzetlenség. A pálos atyákkal karöltve a lelkivezetőnk mutatja ebben az utat. Abaújváron is megtapasztaltam, hogy az igazi önzetlen önkéntes tett, az rendet teremt. Bennem is és körülöttem is. Gördülékeny, összehangolt és jókedvű csapattá szerveződtünk. Pedig én senkit nem ismertem Dórin kívül, aki meghívott ide. Fontos azt is tudatosítanom mindig magamban, hogy ebben is a "hú de jó fej vagyok" hiúság helyett ott legyen az az alázat, ami finoman összefésül. Ha engedem. Jó átélni, jó ráhagyatkozni a kegyelemnek erre a finomhangolására. 

Abaújvár - 2026. július 4.

Öröm volt azt is megtapasztalnom, hogy nem egy elnőiesedett csapatot láttam, hanem lelkes férfiakkal együtt tettük a dolgunkat. És a lelkes jelzőt, a szónak abban az értelemében is értem, hogy lelkileg is jelen voltak, nemcsak a fizikai erejükkel. Az pedig, hogy a fiatalok minden részét átszőtték a programnak, reményt adott. Hiszen sokfelé hallom magam is, itthon is tapasztalom, István is megfogalmazta a program végén, hogy a kiöregedő közösségek "szelleme" ott lebeg. Viszont, ha a gyerekek ott vannak velünk jóban-rosszban, megmerjük mutatni nekik a sebzettségeinket is, akkor lehetőséget kapnak, hogy lássák a megküzdéseinket. Így láthatják, hogy a saját erőnkön túl van Valaki, aki formál bennünket és őket is segíti. 

Lelkesítő7

Szerintem, ha bátran imádkozunk a családjainkban, akkor láthatóvá válik, hogy a változást nem mi okozzuk az életben. Persze kellünk a lépéshez, a tetthez, mert a 2200(!) db töltelék nem készült volna el a szorgos kezek nélkül, a sátrak nem állnak lábra a férfiak munkája nélkül, a kávé gépek nem indulnak be, ha valaki nem nyomja meg a gombot, a mosatlanok nem tűnnek el csettintésre, de az emberi fáradtság örömtelivé válik Istennel. Jó ezt újra meg újra megélni. Szóval felajánlom a 7. Lelkesítő napot, mindannyiuk gyógyulására, gyarapodására. 

Abaújvár - színpad

Uram, Istenem! Hálát adok neked Vikiért, Istvánért, az ő egész családjukért, a falu közösségéért. Kérlek, hogy mindazt a jót, amit átélhettünk velük és általuk, mindazt a nehezet, amit átéltek, használd fel mindannyiunk szabadulására, gyógyulására, és mások javára. Kérlek Uram, folytasd bennünk azt a jót, amit Te elkezdtél. Jézus Krisztus nevében. Ámen

Amit a lelkivezetőm tanít, hogy a saját haladásomat ne csupán a magam sikerének vagy kudarcának lássam, az nem pusztán azért jó, mert az önzés helyett az alázat felé fordít, hanem mert azért is, mert érettebbé, józanabbá tesz és segít jelen lennem az életemben. Judit figyelme, támogatása, szeretete nélkül nem tudnék így tekinteni a történésekre. Folyamatosan tanulok mellette együttérezni, átlátni a manipulációkon. A szenvedés így más értelmet nyer. Ebben nincs semmi misztikus. Sőt! Nagyon is hétköznapi és emberi, hogy amit szeretetben átdolgozok magadban, az nemcsak engem formál, hanem mások életében is gyümölcsözővé válik. Ez a hozzáállás ahelyett, hogy bezárna a saját küzdelmeimbe, kitágítja a szívemet azok felé, akik ugyanazon az úton járnak. 

Egyedül nem megy. Köszönöm. Együtt könnyebb.

Abaújvár