2016. január 27., szerda

Kirándulás a jobb agyféltekén...

Amíg van fizikai testem, addig van agyam, ami egy olyan fantasztikus "szerkezet", hogy csak ámulok és bámulok mindig, ha a működésére gondolok. Képes 0-24 órán át működtetni az egész test "gépezetét", és a beérkező impulzusokat felfogja, rendszerezi, folyamatokat indít be - blablabla - fantasztikus, felfog6atatlan, és mégis természetes, hogy van. Ennek a csodának éltem meg egy izgalmas oldalát  az üveghelyeken innen, és a bal agyféltekén túl. Az elmúlt napokban tudatosan kutattam a bennem élő harmónia és egyensúly után. Ehhez papírt, ceruzát, vonalakat, foltokat és egy szakértő "túravezetőt" választottam magam mellé, aki ráadásként a legjobb útitársakkal ajándékozott meg.

Végre rászántam magam, hogy részt vegyek egy jobb agyféltekés rajztanfolyamon. Rászántam az időt, a pénzt, és nyitottam nekivágtam. Többen csodálkoztak, hogy "minekmésztetudszrajzolni", ám itt többről van szó, mint a rajzolás. Számomra egy olyan intenzív módszer, ami a legrejtettebb részeimet is lát6óvá tette, és meggyógyította. Hagytam. Sőt, azt is megengedtem, hogy átíródjanak az emlékeim, és aktualizálódjanak a mostani életemhez. Jó volt érezni a csoport erejét, ahogyan elmélyülten mindenki a magától telhető legtöbbet szívvel-lélekkel megtette. Biztattuk, csodáltuk, emeltük egymást. Nevetve, és igazi mély csendben.

Újra megbizonyosodtam arról, hogy amit a jobb "ültet", azt a bal agyfélteke, képes egy pillanat alatt kigyomlálni, mert éppen értelmetlennek, logikátlannak, vagy félelmetesnek ítéli meg. Szinte folyamatos a párbeszéd "közöttük", ám az alkotás ezen a párbeszéden túli nyugalomból tud, és képes táplálkozni. Jó volt átélnem újra, hogy rendben van, ha hitetlenkedem, de minek tartanám ebben magam, és a 7köznapokban mind a kettő oldalra kiegyenlítetten szükség van.

2016. január 21., csütörtök

Irányváltás, vagy mégsem...

Autóvezetés közben lehet már veletek is előfordult az, hogy egyik visszapillantó tükörben sem láttatok senkit, és amikor előzésbe kezdtetek, egyszer csak, mintha a semmiből bukkant volna elő egy másik autó, vagy egy motoros; és uuuupsz! Egy határozott kormány mozdulattal változtattatok irányt, "vissza a helyedre" - majd miután kipihegtétek magatokat, újra kitettétek az indexet, és biztonságosan előztetek, majd élveztétek tovább az utazást. 

Ilyen érzést okoz6 az, amikor van egy változtatási 5let,  érkezik egy erős inspiráció, és lelkesen belekezdünk a megvalósításába. Majd közben felbukkan valami, amire nem gondoltunk, jönnek a kéretlen tanácsok és elbizonytalanítanak a körülmények. Régen ezért sokat bántottam maga, hogy "nemigazhogynemtudtadelőre", "ódegagyivagy". Ahogyan az utakon sem adtam fel, az eredeti úti célomat csak azért, mert valaki előzés közben "rám ijesztett", így a 7köznapokban is tovább finomítom a lépéseimet.

2016. január 15., péntek

Bizalommal...

Gyakran használom azt a hasonlatot, hogy a testemről úgy beszélek, mint egy autóról. Erről jutott eszembe az az analógia is, hogy most az autóval való közlekedéshez hasonlítsam a 7köznapokat. Amikor főiskolás koromban eldöntöttem, hogy megtanulok autót vezetni, rendszeresen álmodtam azt, hogy a villamos síneken haladok, kikerülve a többi autót. Ébredéskor az a félelem motoszkált bennem, hogy vajon hogyan hajtok majd át a sineken - az meg sem fordult a fejemben, hogy nem megyek arra :) :) :) Aztán jött az első óra, és a sok elméleti kép és információ után: a kezeim között volt a kormány, a sebességváltó, a lábamnál pedálok. Ójaaaajj! Mit kezdjek ennyi kütyüvel!!! 

Az oktatóm nagyon jó humorú ember volt és a legelső óra első pár percében, szótlanul figyelt, ahogy felmértem az autót belülről. Hagyta, hogy fészkelődjek, hadonásszak az autóban - persze még elindulás előtt. Majd higgadt hangon megszólalt és a fejemet felemelve ennyit mondott: "Nézd, ez a szélvédő, ezen kell kinézned előre, majd vezetés közben is." Még most is felröhögök itt magamban a gép mellett, ahogy elképzelem a riadt chirke állapotomat és az ő nyugalmát. Ez a hangulat végig kísért mellette, amíg a jogosítványom a kezembe nem került. Mindig meg tudott nyugtatni. Éreztem, ahogy mellettem ült, a magabiztonságát és a tapasztalati tudását.

Így élem meg valójában a Teremtővel, a természetfelettivel való viszonyomat is. Amikor bennem beindulna "megoldom-elintézem-kitalálom" mechanizmus, egy gyengéd hang azt mondja bennem: "Chittt. Állj meg, sőt! Üljél csak le. Vegyél egy pár mély lélegzetet, fújjad ki babááám a feszkót. Mi történt? Higgadjál le, várj egy pár pillanatot, "...és valami átalakul. Megnyugszom, tisztábban látok. Olyankor van erre szükségem, amikor olyan helyzetbe kerülök, amit elméletben már számtalanszor lejátszottam a fejemben, ám elérkezik a gyakorlati helyzet. Bele kerülök a "forgalomban". Mozog az "autóm", halad, előzni kell, felvenni a forgalom ritmusát, megtartva a magam lendületét. Előfordul, hogy váratlan szituációba kerülök, pl. "útfelbontás-átépítés", blablabla. 

2016. január 12., kedd

Érint-Ő...

Mottó:Egy olyan kezelés, ami segíti a test ellazulást és tudatosítja
 a Teremtővel való jóságos és biztonságos kapcsolatot.
Élményt ad a kegyelmi állapotról.

Amióta újra "munkába" álltam, az a legfontosabb szempont előttem, hogy minden helyzetben hogyan lehetek az öröm eszköze. Számtalan feszültséggel találkozom jómagam is az életben. Ebben semmi furcsát nem látok, hiszen ezért a "játékért" születünk ide. Soxor borzolja fel körülöttem a kedélyeket, amikor abbéli meggyőződésemet "hirdetem", hogy mindenért, ami velünk történik, 100%-ban felelősséggel tartozunk. A csodák tanítás c. könyvben erről így olvas6tok:
"Felelős vagyok azért, amit látok. Én választom az érzéseket, amelyeket megtapasztalok, és én döntök a cél mellett amelynek megvalósítására törekszem. És én kértem mindent, ami látszólag történik velem, és abban van részem, amit kértem." (ACST. Törzsszöveg)

Az Érint-Ő®egy olyan magam által kifejlesztett érintésterápia, ahol az erő és a gyengédség egyszerre van jelen. Szeretetteli és meghitt légkörben az ideális működésre emlékeztet, és a testérintésen keresztül összekapcsolja a földet és az eget. 
A testünk állapota mindig jelzi az isteni állapotunk teljes vagy részleges elfogadását. A test olyan, mint egy autó műszerfala: a legprecízebb eszköz ahhoz, hogy tudatosíthassuk és akár azonnal észrevegyük, ha távolodunk a szívünk szavától, amit Isten suttog és helyez el oda. Egyszerűen, egyszerre meg6ó és akár mulattságos az élmény. 

Egy olyan kezelésre hívlak:
  • ahol magad mögött hagyod a 7köznapok és a múlt feszültségeit,
  • ahol feloldódnak és meggyógyulnak a fájó emlékek,
  • ahol megtapasztalod a gondolataidon túli csended,
  • ahol a jelen pillanatba kerülsz,
  • ahol úgy fogadlak el, ahogy vagy.

2016. január 11., hétfő

KözKINCS...

"Közhírré tétetik" - kurjantgatták anno a kikiáltó legények. Jómagam meg most közKINCS-csé teszem, azt hogy mit is jelent nekem az érintés, hogyan is alakult át a kezelésem formája. Igyexem tömören elmesélni - már ahogy ez nálam szok'lenni -, ám ha mégis hosszabbra sikerülne, akkor időben szólok. Így vagy odébbülhettek, vagy beszerezhettek több napi élelmet és italt a gép mellé, vagy szimplán egy folytatásos eposz olvasóivá váltok. Valójában mind1, mert így is, úgy is jól fogunk szórakozni: velem vagy nélkülem "ebenguba". Íme a sztori - az úgy volt, hogy...

Vannak visszatérő témáim, ami nem meglepő, hiszen mindenkinek meg van az a "kottája", ami mentén éli a boldog életét. Számomra az egyik fő "hang" az ÉRINTÉS. Van, aki velem együtt emléxik, hogy túl az autoimmun betegség útvesztőin, és az új életem örömteli tevékenységein innen, történt egyszer csak, hogy a kezeim megint "üzenték": elfáradtunk-fájunk-hagyd abba-elég". Egóm rémületében kiöntötte volna a "gyereket a fürdővízzel", de szerencsére a Lelkem már edzett, és egy mindenki számára jó megoldást kért és kapott. Ennek a 6ására a kezeléseimben is kértem, hogy érkezzen meg az új FORMA.

Valójában ez volt az a mozdulat sor, amivel kibújtam a betegágyból, és boldogságomban potyogtak a könnyeim, amikor a barátaimon kipróbáltam. Közben egy nyugodt hangot hallottam magamban:"mered-megteszed-engeded"?
...és mertem, és engedtem és tettem...
Mindenre visszaemlékeztem közben, ahogyan lépésről-lépésre újra útra kéltem:újra tanultam lélegezni, enni-inni, járni és beszélni. Tanulom még ma is mindezeket - hogy leginkább a saját ritmusomban éljek.
Gondolatok nélkül, gyengéden, ahogy a kezem és a szívem vezetett. Szerelem lett az első pillanattól az új életem. Az élet maga lett a szerelmem. A kezelés, amit akkor kipróbáltam a barátaimon tovább növelte a jókedvem, és a bizalmam. Az a csoda, amit az érintés közben átéltem, mindig meg6ó volt számomra. Ma is elvarázsol, hogy ezt átélhetem. Mérhetetlen a hála, amivel a mindennapjaimat élem.

2016. január 6., szerda

Újra varázsló társakat keresek...

Fantasztikus élményekkel zártuk az első Naptár varázsló műhelyt és folyamatosan záporoznak azóta is a fotók a résztvevőktől a kreatívnál kreatívabb alkotásaikról. Jómagam is új lendületet kaptam és megerősítést. Hálásan köszönöm minden résztvevőnek az aktív jelenlétet. Mert fabatkát sem ért volna nélkülük az 5let :) Egy gondolat életre kelt!

Így most új varázsló társakat toborzok, hogy növekedjen a csapatunk. Az új alkalom időpontja : 2016. január 30.
Szóval gyertek és alakítsuk át együtt a 2016-os naptárjainkat. 
Mindenki a sajátját :) 
Gyertek, és közösen hozzá kezdünk egy hangulatos, színes és teljesen egyedi naptár belső kialakításához. A nap menete egyenlőre ugyanaz lesz, mint december 29-én. 

Mi fog történni január 30-án 10.00 - 14.00.ig?
  • A 2016-os naptárjainkat - mindenki a sajátját  - feldíszítjük, kichinosítjuk, ráhangoljuk az örömteli új esztendőre.
  • A naptárjainkat egy olyan segédeszközzé varázsoljuk, amit utána valahányszor a kezünkbe veszünk, a jókedvtől és a tettvágytól fog lúdbőrözni a hátunk.
  • Kichit meditálunk, vágunk, ragasztunk, rajzolgatunk és sokat nevetünk.
Milyen naptárral gyere?
  • MINDEGY - ami neked a leginkább illeszkedik a mindennapjaidhoz
Lehet kapcsos, lehet kichi, lehet A/4-es méretű, lehet színes. Lehet ÜRES. Az is lehet, hogy te az okos telefonodban, vagy valamilyen más technikai eszközben tartod az időbeosztásod, akkor is gyere el, és hozz magaddal egy jegyzetfüzetet, amivel ugyanúgy meg tehetsz mindent, mint amit mi teszünk a határidőnaplóinkkal.

Fontos, hogy ez NEM egy időbeosztás tanfolyam lesz. 
Hanem egy olyan örömteli együttlét,
  • ahol egy használati tárgyon keresztül teljesen másképpen közelítünk az időhöz, és az élethez.
  • ahol kichit meditálunk is, és ráhangolódunk a 2016-os évre.
  • ahol bemelegítjük a kreatív izmainkat, hogy a továbbiakban önállóan is képesek legyünk működtetni azokat.
A bennünk élő gyermek, egy művész. Ezt Julia Cameron, a Művész útja c. könyvében olvastam először, és bizony ennek nagyon felszabadító és munkás következményei lettek az életemben az 1999/2000-es évfordulón. Szóval és tettekkel: gyeeertek és időzzünk együtt a bennünk élő gyermekkel.

Miért lesz jó Neked, ha ott leszel?
  • Mert utána felszabadultan, és jókedvvel töltöd a hátralévő napjait is a 2016-os évednek
  • Mert az alkotások közben újabb 5leteid születnek, amelyekkel "átszínezheted" a 7köznapjaidat.
  • Mert olyan közegben leszel, ahol úgy fogadnak el, ahogy vagy.
  • Mert ebben a 4 órában szabadon szárnyalsz és alkotsz.
  • Mert itt összetalálkozol a benned élő gyermekkel.
  • Mert itt a bennünk élő gyermek teret kap, és lát6óvá válik saját magunk számára is.
...MERT lesz egy fantasztikusan EGYEDI VARÁZSESZKÖZÖD, a naptárad által...

Így érezte magát az egyik résztvevő:

Megismertem egy "másik" világot, egy "másik" dimenziót. Önmagamban is. Köszönöm.

Miért Naptár-varázslók a neve?
Ezt is a bennem élő gyermek súgta, ugyanis nagy mese rajongó vagyok, és az egyik kedvenc mese elemem a varázspálca. Aztán tudatosodott bennem, hogy a mai modern világunk is tele van számtalan ilyen csodatévő dolgokkal. Szóval abraka-dabra!!! Legyen minden napunk örömteli, színes és varázslatos!!! Legyen a naptárunk egy varázs-eszköz :)

Mi fog történni?
Ahhoz, hogy kellően laza "varázslókként" töltsük együtt a négy órát, először megismerkedünk egymással, majd egy rövidke meditációval megérkezünk a jelen pillanatba. Aztán, belecsapunk a lecsóóbaaa, és vágunk, ragasztunk, montázst készítünk, blablabla. Akinek kedve támad rajzol vagy ír. Az általam biztosított eszközök és a korábbi naptáraim is garantálják a tevékeny időtöltést. A programot egy 2016-ra betekintő meditációval zárjuk.

Mit kell tenned, ha ott akarsz lenni?
Ha úgy érzed, hogy olt6atlan vágy ébredt benned, és érdekel a téma, vagy csak "szimplán" el akarsz jönni, akkor kérlek, hogy kattints a Jelentkezem MOST gombra, és töltsd ki az űrlapot. Ezzel felkerülsz a várólistára.

Jelentkezem MOST...

Az alkotó nap részvételi díja 6.000 Ft - eszközök és kellékek használatával együtt.

A helyedet, a részvételi díj teljes összegének személyes befizetésével tudod biztosítani. A találkozásunkkor egy AJÁNDÉK konzultációban is részesülsz, amivel előkészülünk a műhelymunkára. Minden további információról az űrlap beérkezése után, e-mailban értesítelek.
A KONZULTÁCIÓ helyszíne: 1062 Budapest Andrássy út 98 - a MagNet Közösségi Ház. teázója.

Közöttünk a helyed, január 30-án:
  • Ha szeretsz kiszakadni a megszokott keretekből.
  • Ha le akarod porolni a kreativitásodat.
  • Ha egy különleges és egyedi naptárral kívánod átélni a 2016-os évedet.
Mit hozz magaddal a műhelybe?
  • a naptáradat
  • önmagadat 
  • a nyitottságodat
  • a kívánchiságodat
  • ...és a jókedvedet.
Ne gyere, 
  • ha időbeosztáshoz vársz tanácsokat.
  • ha felbosszant az iskolai technika órához hasonló szöszmötölés.
  • ha zavarnak a felszabadult és vidám emberek.

Garantálom, hogy nagyon gyorsan el fog telni ez a közös idő, és alig akarjátok majd abbahagyni. Sőt! Remélem, hogy otthon folytatjátok, mert ez az örömteli varázslás is fertőzőőőő!!!
Hiszen MINDEN NAP VARÁZSLAT!

A találkozásunkig is legyenek örömteliek a napjaitok!
Csajági Ildikó
örömtréner
+36-70/625-11-98