2020. február 13., csütörtök

Saját ritmusunk...

Amikor a fiam az érettségijére készült, épp a táncban is egymást érték a versenyek és a fellépések. Úgy éreztem, hogy segítenem kellene neki. Egyre nőtt bennem a feszültség, hogy minden rendben legyen és végre túl legyen ezen az állomáson is. Utólag ránézve is messziről kilóg a lóláb, hiszen az a gondolat, hogy "jaj-csak-túl-legyünk-rajta", elég kevés szeretetet tud sugározni, mert csordultig van szorongással.
Igyekeztem átalakítani a feszkómat, hiszen még az autoimmun betegség utcájában bandukoltam, és tudtam, hogy minden aggodalom hülyeség. Nekem se tesz jót. Ráadásul a negatív gondolataim csak növelik a fiam saját izgalmát. Ahogy alkalma lett, azért csak előtolta magát belőlem a gyermekéért aggódó anya: "Buksi, elég kevés idő van már a vizsgákig, segítsek valamiben, a tételeket elkérted már?" Hasonlóak balgaságokkal próbálkoztam.

A fiam pillanatok alatt leleplezett: "Anya, ne aggódj. Te nem bízol bennem?" Hmmm, mély sóhajjal, azonnal a helyére került az eszem: a szívembe. De igen! Bízom benned. Sőt! És újra megéltem, hogy mindig mindennek helye van. Csupán annyi a dolgunk, hogy őszintén nézzünk a "szemébe" az érzéseinknek, és azt MAGUNKBAN tegyük rendbe. Legyünk őszinték, először magunkhoz.
A valódi segítség a fiam számára az, hogy nyugodjak meg és azzal támogassam, szelíd "illatot" árasszak felé is. Pár napon belül a lányom "véletlenül" hallott egy lehetőséget, ahol egy tanári csapat felkészítést vállalt érettségiző diákoknak - még ebédet is kaptak. Minden rendben megtörtént a maga idejében. Az élet mindig visszaigazolja a belső változásokat - és a fiam sikeres vizsgát tett.
Több tanusága is van ennek az esetnek számomra. Az egyik az, hogy mindenkinek saját ritmusa van. Az én ritmusom, nem a gyerekeimé, nem is főnökömé, nem is páromé, és nem is a szüleimé. Azóta is mindenhol arra törexem, hogy mindenkivel összhangban és közben továbbra is a magam ritmusában haladjak. És ebben támogassam a gyerekeimet is, és a hozzám fordulókat is. Soha nem mások ellen, hanem magukért. Ez folyamatos éberséget, őszinteséget és egyszerűsítést igényel.
A másik, ami már néha kezd elcsépeltnek tűnni, hogy "a HOGYAN nem az én dolgom". Szeressem a gyerekeimet, amit akkor tudok hitelesen képviselni, ha jóban vagyok magammal és szeretem magamat  Ápoljam a magam nyugalmát, hogy lehetőségük legyen mellettem és körülöttem másoknak is nyugalomban élni és alkotni.
Gyakorlat:
Mindenhol és mindenkor figyelem a saját ritmusomat és azt követem - a beteljesült életemmel teljes harmóniában és összhangban.

Fotó: Somogyi Lajos

2020. február 11., kedd

Vincellér...

VINCELLÉR
Istennek adtam az

életemet.

Ááá, dehogy!!!
Mit is beszélek.


Istentől KAPTAM

az életemet.

Hiszen tudom,
hogy ISTENBEN
élem az életemet.

Így most Őbenne

lehetek,

Ővele (s)írhatok,
Ővele nevetek.

Lehetek a keze,

vagyok a szeme,

semmi vagyok,
és vagyok
mindene.

Vagyok mindene,

mi öröme,

s jókedve.
Azért az is akad,

hogy olykor

a könnyem is
kicsordul,
és lám-lám:
Mind gyöngyé
válik, mire
a földre lehull.

Áldott az én

Atyám,

Áldott a népével,
közöttük is
áldott e cserfes
földi
vincellérrel.

2014. június

Emlékszem, nem tudtam pontosan mit jelent a vincellér, így ezt is beírtam a keresőbe, mint hajdanán a "kegyelem" szónál. 
A wikipédia szerint: 
vincellér, régebben a szőlők kezelésével és megőrzésével, illetve nagyobb szőlőknél az azokban előforduló munkák felügyelésével megbízott személy volt, aki az állandó cselédek sorába tartozott, és szabad lakáson kívül rendes éves fizetést kapott, amely vagy kizárólag készpénzből, vagy készpénzből és terménybeli járandóságokból szokott állni. A vincellérnek értenie kellett a szőlőműveléshez; Szőlővel bánó, a szőlőtermeléshez tartozó mindenféle munkát vezető, részint végző egyén.
Illusztráció: Michal Bednarek

Nyugodt, szép napot kívánok!
Ildikó