Játssz MA kártyacsomag


Mottó:"Az összevisszaságban találd meg az egyszerűséget, a hangzavarban a harmóniát. A nehézségek közt mindig ott van a lehetőség."
Albert Einstein




Játszunk 1ütt ma, és minden áldott napon.
Játssz MA kártyacsomag egy olyan szórakoztató segédeszköz a 7köznapokban, amely abban segít, hogy játékosan közelíts minden helyzethez. Sőt!
Támogat, hogy más nézőpontból nézz rá a benned vagy körülötted kavargó játszmákra, drámákra.

Játssz MA! Iránytű a nyugalomhoz és az örömteli élethez.

A lapokon található minőségek bármelyike kerül a kezedbe, egy szempillantás alatt másképpen fogsz magadra gondolni, és a tudatos alkalmazásával napközben felszabadultabbá válsz. Amikor képes vagyok szeretettel gondolni magamra, azt figyeltem meg, azzal párhuzamosan másokra is megértőbb szemmel tekintek.

Mielőtt ez a 31 lap megérkezett az életembe, különböző "kalandokban" volt részem. Ezek egyike egy olyan betegség volt, ami teljesen átformált: kívül-belül.
Arról, hogy az autóimmun betegség hogyan tombolt a testemen, néha úgy érzem, hogy már szinte mindent leírtam az elmúlt években. A betegség részleteiről itt elolvashatsz mindent, és egy interjút is meghallgathatsz, amit Domján László készített velem. Kattints a nevemre - Csajági Ildikó -, és nézd meg. Hátha neked is lesz benne olyan gondolat, ami átsegít egy nehezebb pillanatban. Vagy valaki eszedbe jut közben, akinek elküldheted.


A  Játssz MA kártyák 
a csodákhoz
vezetnek.




Az élet átalakulásaiban segítenek a lapok. A játékosságukkal segítenek, hogy amikor túl komolyan venném magam, ahelyett, hogy belemerevednék a helyzetbe, szerepbe, akkor nyitottá váljak. 
Ezt jegyeztem le erről egy versben. 
Íme:

Játssz!
Magáért az Örömért.

Cseréld ki 
a fejedben a gondolataidat, 
és játssz!
Szabadon, könnyedén.
ahogy oly régóta teszed.

Engedd meg.

Itt az idő, hogy ezt a 
gondolataidban is
átrendezd.
Itt az idő, hogy ezt
a tetteidben is
megengedd.

Itt az idő, hogy a
szívedben élőt
az életed 
minden területén
láthatóva tedd. 


2016. december 09. 4:59 - Budapest

A játék komoly dolog, ám semmiképpen sem komor. 
Legyünk játszótársak!

Köszönetnyilvánítás

Köszönöm lelkivezetőmnek, aki a legnehezebb korszakaimon is átvezetett és továbbra utat mutat.
Köszönetet mondok és nagy szeretettel gondolok a szeretteimre, a kifogyhatatlan támogatásukért, amit szavakkal lehetetlen kifejezni. 

Köszönet Kazanlár Aminollah Emil Dr. tanár úrnak - aki író, tarot festő, egyetemi tanár -, hogy 20 éve bevezetett a tarot tudomány világába. Az ő inspirációjára és biztatására született meg bennem, hogy halogatás nélkül elkészítsem ez a kártya csomagot.

Köszönöm Patkó-Sárik Andrea barátnőmnek, alkotótársamnak, hogy a segítségével az elképzeléseim kézzelfoghatóvá váltak. Az 5let megszületésétől a megvalósulásáig végig kézben tartotta az eredeti elképzelésünket. Köszönöm Molnár Attilának a szakszerű grafikai munkát. Ő keltette életre a rajzaimat. Hálás vagyok Sarkadi Kriszta író, tanító, gyógyító, papnő barátnőmnek, hogy a szabadidejéből időt és értő figyelmet szentelt a szöveges részek chinosítására. 

Mélységesen hálás vagyok azoknak a barátaimnak, akik anyagi befektetése lehetővé tette, hogy ez a varázslat megvalósult. 
És köszönetet mondok neked, aki most olvasod ezeket a sorokat.

Miért Játssz MA a neve?
  • Mert a felnőttként is szükségünk van a játékosságra.
  • Mert a belső gyermekünk mindig és mindenhol kapható a játékra.
  • Mert segít, hogy a játszmák helyett a játékosságot tartsd szem előtt.
  • Mert minden nap egy új nap, és érdemes mindennap a legjobb formánkat előadni az élet színpadán.
  • Mert a játék és a jókedv, szerintem kéz a kézben járnak. 
  • Mert azt tapasztalom, hogy amikor játékosan közelítek az élethez, akkor könnyedébben veszem az akadályokat és többet nevetek. 
Neked szól, 
  • ha érdekelnek az 1szerű és szórakoztató módszerek.
  • ha fontos számodra a nyugalmad.
  • ha alkalmazni kívánod a születésed óta benned élő erőket.
  • ha minden körülmények között harmóniára vágysz és törekszel.
  • ha szokásoddá kívánod tenni az örömteliséget.
Miért éppen 31 lap?
  • Mert a leghosszabb hónap 31 napból áll. És így minden napra jut egy új minőség. Aztán pedig lehet előről kezdeni az egészet.
Hogyan használd a kártyákat?
  • Az első alkalommal ismerkedj össze a lapokkal. Találsz benne csajági-féle furcsa megjelenítéseket, melyek, ha olvasod a blogjaimat, akkor már ismerősek is lehetnek. Ilyenek pl.  a 6ározott =határozott vagyok, vagy az 1üttérző=együttérző vagyok. Amikor túl jutottál ezeken a csavarokon kezdődhet is a játék.
  • Mielőtt húzol egy lapot választhatsz egy témát, lehet egy konkrét élethelyzet, amihez segítségre van szükséged. És az is rendben van, hogy azt mondod: nézzük mi van most velem, melyik minőség jellemző leginkább ebben a pillanatban rám. 
  • Aztán keverd össze a lapokat, tetszőlegesen húzz belőlük egyet. A fehér felén található minőséget érdemes először elolvasnod. Időzz el pár lélegzetvételnyi ideig vele, és hagyd, hogy a kép láttán gondolatok bukkanjanak fel benned. majd engedd, hogy egymás után tovább is menjenek. 
  • Ezt követően fordítsd meg, és lazán válaszolj a hátoldalon található kérdésekre. Ha van időd és kedved hozzá, akár le is jegyzetelheted, ami eszedbe jut. Úgy tegyél, ahogy és ami neked jó érzést okoz. Minden válasz jó, senkinek nem kell elszámolnod velük.
  • Amikor végeztél a kérdésekkel, lépj tovább a kérés és befogadás részre. Lassan olvasd el, és közben tudatosan lassítsd le a lélegzetedet. Javaslom, hogy ismételd el minimum háromszor a harmadik pontban szereplő mondatot. Pl:Kérem és befogadom a nyugalmat.  Ezzel felébreszted magadban és működésbe hozod az adott erősséget.
  • Végül a kártyát tedd vissza a pakliba. Azt is választhatod, hogy kiteszed a házi oltárodra, vagy lefotózod a telefonoddal és beteszed háttérképnek. Magaddal is viheted, és akkor nap közben is emlékezetedben tudod tartani. Bánj vele kreatívan!
A fent leírtakat célszerű a reggeli és az esti szokásaid sorába beilleszteni, így képessé válsz gyengéden bánni magaddal és a környezeteddel. Kellemes kikapcsolódást, és örömteli felismeréseket kívánok. Nekem leginkább a Jóisten által belénk ültetett működéshez segítenek visszatalálni.


Hálás vagyok, hogy elkészíthettem ezt a kártyacsomagot.
Mivel minden lap a saját szellemi kincsem, arra kérlek, hogy semmilyen módon ne sokszorosítsd azokat. 
Hálás vagyok, hogy tiszteletben tartod a kérésemet és együttműködsz velem, ezzel is támogatva a tevékenységemet. 
Eredeti vagy. Eredeti vagyok. Ne adj és ne fogadj el másolatot!
Köszönöm.

Miért épp ezek az erők és minőségek kerültek a kártyákra?

Nem agyaltam rajtuk. Olyan értékeket választottam, melyek könnyen beazonosíthatóak, és semmilyen előképzettséget nem igényel, hogy értelmezni tudjuk. Az, hogy melyik minőség kinek mit jelent, teljesen egyéni. Merj minél több nézőpontból rájuk nézni. Nálad, nálatok van a jó válasz kulcsa.


Hogyan lehet neked is ilyen kártyád?
  • Ha megrendeled. Kattints a MEGRENDELÉS szóra, és töltsd ki az űrlapot, és mindent további lépést ott megtalálsz, amikor újra elérhető lesz. Ugyanis most az összes:
ELFOGYOTT
  • Készítettem egy saját facebook oldalt is,
 amelyen minden friss információ megtalálható:


És...
  • Ha kérdésed van, akkor írj nekem e-mailt az oromkepek@gmail.com címre.
  • Vagy hívj a +36-70/625-11-98-as telefonszámon.

Számtalan tettekké vált örömteli felismerést kívánok. Minden nehézség és feszültség helyére érkezzenek csodás megoldások az életedbe.

Az öröm legyen veled!
Szeretettel:
Csajági Ildikó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.