Mit jelent nekem az ÉRINTÉS?
Az érintésnek mindig is központi szerepe volt az életemben. Gyermekkoromban az anyai pofonok által a könnyes, az ölelésből pedig a védelmező, gondoskodó formát is megtapasztaltam :) Később nagymamám ápolása által más oldalról is új élményeket gyűjtöttem. Rendszeresen masszíroztam Őt a kórházi ágyán, akkor „még csak” ösztönösen.
A gyermekein érkezésekor már tudatosan gyurmászoltam őket, nap mint nap. És kerestem a helyet, ahol a ösztöneimet tudással is párosíthatom. Megtaláltam. Egy három éves átfogó képzést kezdtem el – több, mint 20 évvel ezelőtt – ami keretet adott ahhoz, hogy az érintés szeretete mellett a masszázs a jelenlegi életem főszerepévé váljon.
A komplex képzőben kiemelten tanulmányoztuk a svédmasszázst, a talpmasszázst; makrobiotikát és a gyógynövényeket; a böjt kúrákat és a betegségek lelki háttereit. Akkor még szemmel-verésnek számított ilyen dolgokról beszélni itthon. Folyamatosan alkalmaztuk a látható, kézzelfogható módszerek mellett az érzékeléseken túli világ láthatatlan eszközeit is. A gyógyulásomkor is segítettek ezek a tanulmányaim. Az autóimmun korszakomról itt olvas6tok részletesen.

A 6ások megélésében, megértésében kezelésében is segítséget kap, aki megpihen a kezeim között. Megelőzhetőek a bajok, panaszok, ha szánunk időt, energiát és pénzt arra a “bőrtokra” is, ami lehetőséget biztosít nekünk, hogy a tapasztalatainkra szert tegyünk itt és most. Érezzétek magatokat jól a bőrötökben!
Csodás napokat mindenkinek!
Dzsojlájf Ildikó/chili