2016. április 30., szombat

Naplóink...

Imádok a gyerekekkel beszélgetni a lát6atlan világról. Ilyenkor kérdezősködni kezdek, mert gondolkodás nélkül, könnyedén adnak választ, bármiről kívánchiskodom. Élvezem megtapasztalni ahogy tisztán érezhető az 1ség bennük és körülöttük. Feltétel nélkül fordulnak mindenki felé, akár élő, akár halott. Mindig felcsendül ilyenkor a kérdés:" De ezt honnan tudja? Kitől hallott erről?" Onnan tudja, és Attól hallottam, aki hozzánk is folyamatosan beszél, csak a játszmákon nehezebben szűrődik át a Hangja. A szívünkbe viszont érezzük, mindegy milyen vihar van körülöttünk, vagy mekkora a fájdalom a testünkben.

Szerencsés vagyok, mert a saját gyerkőceimmel tudatosan figyeltem a pillanatokat, amikor hírt hoztak "OTThonról". Sőt! Egy kis füzetben le is jegyeztem, amit a 18. születésnapjukra kaptak meg tőlem. A lánykám természetesen szólította a gyógyító angyalokat. Esténként elalvás előtt minden lábujjukra ültettem egy-egy kis manót, aki vigyáz rájuk, hogy szépet álmodjanak. Egyik alkalommal megszólal:"Anya, de amikor elalszom ők is alszanak, akkor hogyan vigyáznak rám?" Ebből is jó kis beszélgetés kerekedett, és nyugodtan tért nyugovóra. Az esti imában, azt, hogy "amíg alszol vigyázz rám", szintén meg kellett beszélnünk. Mert ha alszik, akkor, hogy vigyáz ránk a Jóisten, és hogy van az, hogy Ő nem alszik. Számára értelmetlen volt. Mi az, hogy nem alszik? Akkor nem lesz nagyon fáradt? 

Az egyik fordulópont első osztályos korában történt, amikor sírva jött haza: "Anya, hazudtam." Mi történt - kérdeztem. "Nem is látom az angyalokat. Te látod Őket?" Nem látom, de tudom, hogy vannak-válaszoltam, és megkérdeztem őt. Tudod, hogy léteznek? "Igen, tudom - nagyot sóhajtott. Akkor jó." Most lesz 22 éves, és az egyetemei tanulmányi vannak a figyelmében, de tudjuk, hogy benne vannak ezek a gyermekkori élmények. A fiam ebben a témában kevésbé volt beszédes, de jó látnom, hogy a megéléseiben aktiválódik minden mese, élménye. Nagyon hálás vagyok, hogy olyan 1üttléteink voltak és vannak most is, ami mindig tartotta és tartja bennünk a bizonyosságot arról, hogy szeretünk 1ütt lenni, és ajándék minden közös pillanat.

2016. április 28., csütörtök

Egy sólyom csodás meséje…

Már 3 éve is van, hogy ez a mese egy hajnalon formálódni kezdett bennem. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, 1szer csak  papírra kerültek a sorok. Most örömmel megosztom azokkal, akik eddig még nem ismerték volna. Örömteli szórakozást kívánok hozzá. Íme:

Egyszer volt, hol nem volt...
...az Óperenciás tengereken innen és az elménken túl, élt egy sólyom pár. Éppen egy üres fészket kerestek – mert szokásaikban az építkezés nem szerepelt. Így amikor észrevettek egy elhagyatott helyet, az árnyas fák védelmében, egy csendes fa ágán, megszemlélték és beköltöztek. Pár nap múlva, már ott lapultak a friss tojások a fészek aljában.

 Ahogy az lenni szokott ilyenkor, a sólyom mama kényelmesen elhelyezkedett az új otthonukban, hogy életre melegítse a fiókáikat, a sólyom papa pedig rendszeresen ellátta őt élelemmel. Éppen, amikor eljött az ideje a tojásokból kibújásnak, halk kopogásokkal megjelent öt kis sárga csőr. Kezdtek kikelni a fiókák.

Egyik lassabban, másik gyorsabban, de mindenki a maga tempójában bontogatta le magáról a tojás héját. Megmagyaráz6atlan csodája ez is az AnyaTermészetnek, ahogyan a fiókák kihámozzák magukat a tojásból. Ki szólt nekik, és mikor, hogy mit chináljanak? Felfog6atlan, hogy honnan tudták mit kell tenniük - és mégsem az. Ahogyan itt volt az idő, megérezték. Kibontogatták magukat, kikeltek.

2016. április 23., szombat

A romol6atlan test...

A minap a vonaton jutott eszembe, ez a kifejezés, hogy romol6atlan test. Mindig misztikus csodaként gondoltam erre a témára. Persze újra keresni kezdtem képeket, szövegeket erről. Több oldalról is olvasgattam, aztán született egy számomra nagyon egyszerű csajági-féle képlet. Akit minden pillanatban szeretetteli gondolatok járnak át, akinek minden szavát és tettét az Öröm működteti, azt a Szeretet konzerválja, ránctalanítja. Ápolja, helyreigazítja, támogatja és tartósítja. A félelemmel teli elmének felfog6atlan, hogy a halál után mindenki romol6atlan, sőt, örökké él. Ez a test, mint a ruha szükségtelenné válik, amikor a másvilágra zsilipelünk, akkor mit faxizni itt vele. Szóval arra jutottam, hogy jómagam már életemben a romol6atlanságra törexem. Most a halál utáni örök-élet vonalat nyitva hagyom :)

A testünk fontos eszköz, hogy tapasztalhassunk, ha már itt vagyunk. A fiam egyik kedvenc idézete így szól erről:"Vigyázz a testedre, ez az egyetlen hely, ahol élhetsz" - Jim Rohn. Amikor beszélgettünk vele (a fiammal) erről, azt kérdeztem tőle, hogy szerinte mit jelent, hogy "egyetlen hely", amikor több életet is élhetünk. "Anya, lehet újra születünk, de többször nem leszel csajágiildikó. Szóval erre a szerepre ez a test az egyetlen hely. " Ez a betegségem előtt történt, és hálás vagyok, hogy még itt irogat6ok ebből a testből kikandikálva. A gyerekeim meg a fő mestereim: a lányom és a fiam 1aránt. Mázlista vagyok!

2016. április 18., hétfő

Katarzis...

"Amikor eldöntötted, hogy alászállsz ebbe a fizikai testbe, tökéletesen értetted az örökkévaló Forrásenergiával való kapcsolatodat, és tudtad, hogy érzelmeid jelzései minden pillanatban tudatják veled e kapcsolat állapotát. Tudván, milyen hathatós útmutatást fogsz kapni, amely örökké a rendelkezésedre áll, nem érezhetted veszélyben magad, nem volt benned zavarodottság - csak kalandvágy és valódi lelkesültség." - Esther és Jerry Hicks: Kérd és megadatik című könyvben találod meg ezeket a sorokat.

Emléxem, amikor azt mondtam, hogy "az-a-legnagyobb-félelmem-hogy-minden-álmom-valóra-válik". Nem sokkal ezután indultak el azok a folyamatok bennem, ami autoimmun betegség néven híresült el a világban. Ebben a kifelé ijesztő korszakomban tudatosodott bennem teljesen ami a fenti idézetben is megtalál6ó, hogy a Forrás, Aki engem is teremtett, sosem felejtkezett el rólam, sohasem haragudott rám. Mostanában teljesen az az érzés jár át, hogy amiről a kórházi ágyon álmodoztam, vagy még jóval régebben, az MOST TÖRTÉNIK. Itt van körülöttem.

2016. április 12., kedd

Arcok...

A válás után kerültek papírra ezek a sorok. Az álarcaimat jól levetettem, s helyettük azóta is a valódi arcomat szÉpítem. Fogadjátok szeretettel.


ARCulok
2003

Nincs Arcom
Arc nélkül
Mindig azt „festem fel”, 
Amit a Hely-zet,
   ...az Ember-ek,
   ...a Hang-ulat,
   ...a Köz-eg,
Megkíván.

Ez nem baj!

Ez az én erőm.
Ez vagyok.
„Szeresd már ezt az 
Arctalan embert!”



A válással
ARCtalanná 
VÁLtam.
...és Nevesíteni akarom...
MAGam.

"NEM!"

Bármilyen 
Arcom lehet!
...és semmilyen...
A tömegben
Bárkihez,
Bárkivel,
ARCulok.

Amire
NEKEM
SZÜKSÉGEM VAN.
Nem
amire
nekik.

"Ez is jó!"

Nem vagyok senki.
De az vagyok
Amit akarok,
Hogy LEGYEK.

...és AMIT akarok,
...és AHOGY akarom,
...és AMÍG akarom,
HAGYOM.

Hagyom
AMI VAGYok.
Élvezem.
Ott és akkor.

Nem vagyok senki.
De az AMI vagyok,
az Maga
A MÉLTÓSÁG.

Illusztráció: French-born (Lille, 1950) artist, Didier DELAMONICA

Gyakorlat:
Elfogadom és szeretem minden arcomat, mert általuk színesebben megélhetem az álmaimat. Nincs mit titkolnom. Őszintén vállalom az örömteli átalakulásom. Sőt! Minden álarcom kikukázom.

Ui:
Szer-víz menüpont alatt találtok részletes információt a konzultációs kezeléseimről. Csemegézzetek belőlük.
A választás után telefonáljatok (+36-70/625-11-98), hogy megbeszéljük a találkozó időpontját.
Szeretettel és jókedvvel fogadok mindenkit. 
Ildikó

2016. április 7., csütörtök

Pillanatok...

A vendégségben, ahová érkeztem, éppen ment a tévé, és ezekre a szavakra lettem figyelmes:

"Adj, Uram, humorérzéket!
Segíts, hogy értsem a tréfát, 
hogy vidám legyek
és másokat is fel tudja vidítani!"

Rögtön előkaptam  az okos telefonom, a foszlányokat bepötyögtem, és megtaláltam Morus Szent Tamás imájának záró soraiként. A bohócdoktorokról szólt a műsor, és pillanatok alatt analógiák, emlékek áradata indult el bennem.

2016. április 2., szombat

Élő vagyok...

"Ó Chili, te tanítót lettél" - hallottam a telefon túl oldaláról, egy Édes Kincstől. Kacagtam egyet, és azt válaszoltam: "Igen, erről van hivatalos papírom is, hogy tanító a végzettségem, és tanítottam is anno alsó tagozatban a gyerkőcöket". Persze mindketten tudtuk, hogy nem erre gondolt, és az egómban rögtön ott villogott a "büszkeség", ami teljesen rendben is van. Ám szerencsére ilyenkor meghallom az egyik kedves tanítóm hangját magamban:"Bele ne ragadj, mert megharaplak". Ezek a szavak sokat segítettek azokon a reggeleken is, amikor a tükörbe nézve biza' elég rémisztő látvány fogadott. A torz arc mögött ott volt a nyugalom: el fog múlni. Ott bezzeg nem kapkodott az első helyért az egóm. Lapított a sarokban, sunyított, és próbálkozott a szégyennel, és különböző ijesztő cuccokkal. Volt, hogy megijesztett, de igazi esélye akkor sem volt, ugyanúgy, mint ahogy most sem. Ezt most, utólag látom ilyen tisztán. Ez is rendben van.