2016. október 10., hétfő

Egyedül nem megy...

Sok évvel ezelőtt egy drága barátommal, egy MLM konferencián előadtuk a Ripacsok című film betétdalát. "Egyedül nem megy, ha-ha-ha". (A szövegre kattintva az eredetit megnézhetitek-meghallgat6játok) Nagy sikerünk volt, ahogy egy nadrágban billegtünk a kongresszusi központ színpadán. Azóta soxor térek vissza ehhez a gondolathoz. Mindig más-más rétegében köszön vissza. Legutóbb akkor, amikor kitettem újra egy fotót az autoimmun állapotomról, és ennek kapcsán számtalan biztató, elismerő szó, érzés érkezett vissza hozzám. Ezek nemcsak engem illetnek, hanem mindenkit, aki velem 1ütt változott, alakult. Mindenkinek szól, akik támogattak, etettek, ápoltak, biztattak. És ez is megerősítette bennem, hogy "egyedül nem megy". Persze van, amikor egyedül teszünk meg lépéseket, de belül bennem mindig az az 1ÜTT-ön, az 1ÜTT-ért munkálkodott és munkálkodik. 

A gyógyulásom nem az én dicsőségem. Hanem azé a 6ártalan és Végtelen Szereteté, Aki mindent és mindenkit Teremtett. Közben persze van benne részem, hogy felépültem, átalakultam, és meggyógyultam. Van hozzá közöm, mert nélkülem, velem semmi nem történhetett volna meg. Azt a döntést nekem kellett meghoznom,  hogy megengedem, ebben a fizikai testben minden sejtemet átjárja a tisztogató Szeretet. Az a döntés bennem született, megengedem, hogy az engem Tervező, általam is Létezzen a kopogtat6ó=fizikai világban. Szóval az a döntés bennem született, hogy minden porcikámat átjáratom a 6ártalan és Végtelen Szeretettel.

Mindent odaadtam a Feltétel nélküli Szeretetnek helyreigazításra. Nálam így történt meg. Vallási hovatartozás nélkül, azt kértem, hogy legyen bennem béke. Úgy, hogy ezt akkor nem is tudtam, hogy ezt tettem. Amit tudatosan kimondtam először, az annyi volt, hogy "elfáradtam, elég, ezt így nem bírom tovább". Engedtem, hogy legyen, aminek lenni-e kell. Azóta viszont pontosan tudom: 1edül nem ment volna, és azóta is ebben az 1üttLétben élek és létezem. 

Megszületett bennem, hogy széttárom a kezeimet, és ezzel is totál megnyitom a szívemet és kimondom, napról, napra: Legyen. Tudom, minden úgy van jól, ahogy van, és ahogyan akkor, minden reggel, délben és este imádkoztam, és ezt a szokásomat azóta sem feledem. Akkor is, amikor  nem is tudtam, hogy mit teszek, erre ébredtem: "Teremtő, Nagypapa, Nagymama Szellemek". És meghallottam, ahogy sorolom az indiános éveimben sokat mondott "versikémet". "Tegyetek tiszta csatornátokká, hogy Tiveletek, Tibennetek és Tiáltalatok éljek és Létezzek."  A világban, a duális közegben, van félelem. Így az imát bármikor elővehetem. A bennem élő tiszta Öröm megtalálja az örömteli és szeretetteljes embereket, helyzeteket, lehetőségeket és odavezet. Ha engeded. Engedem. Sőt! Minden nap ezt kérem. 

Szóval nagyon boldog és hálás vagyok mindenkinek, lát6ónak, fizikainak és Lát6atlan Segítőnek, hogy ebben a testben itt és MOST lehetek. Szinte már számomra is kezd unalmas lenni, hogy megint ezt szajkózom, de azt érzem, hogy nem tudom elégszer mondani: élni jóóóóóó! A mai napon is, minden szinten és minden minőségben, az életem minden rétegében és területén úgy döntök, hogy véget vetek az örömtelenségnek. És ezt nem elégszer 1szer kérnetek. Minden nap, amikor előbukkan bennünk a félelem, újra szabad, újra kell, hogy kérjétek. És mint a GPS-nél, újra tervezést kérek, kérjetek. A következő 50 évet (akár többet is :) ) csakis kizárólag az örömteli szolgálatra ajánlom fel. Mi végre maradtam volna itt. Mekkora balgaság lenne tőlem, hogyha hagynám, hogy ellepjenek az ijesztgetős emlékek. A teljesen felszabadult életemmel, a mások felszabadultságáért is teszek. Hiszem, hogy a bennem történő változásokkal másokat is emelhetek.

Ám ez 1edül nem megy. Nem csajágiildikó ereje bírja ezt. Ezt az az Erő bírja, aki engem is ebben Gondolatban támogat, és használ. Ez is a reggeli gondolataim egyike: "Itt vagyok, használjatok". Nem az emberi értelemben vett kihasználásra gondolok. Azzal szemben is védelemben vagyok, mert a szívemre figyelve, most már különbséget tudok tenni a Használat és a használat között. Vallásos vagyok? Igen. Mert természetesen született meg bennem, hogy azt mondjam, Atyámmal összHangban fogadok és alkotok minden pillanatot. Már tudom, hogy mindenkor Kegyelemben vagyok, és ebben fürdőzve haladok. A játszmáktól és a drámáktól távolodom, és egyre kevesebbel találkozom a magam életében is. Mivel a testemben teljes körű átalakulást éltem át, az életem, a kapcsolataim, a mozdulataim terén is ezt hagyom, hogy átíródjon. Ehhez a gondolataim örömre fókuszáltan tartom. Ebben a legnagyobb segítségem A csodák tanítása. 

No elég volt ennyi mára :) Lépjünk a tettek mezejére. Mindenki ott, ahol épp van. Találjuk meg az örömét annak, aminek épp a közepében vagyunk. Hiszen elmúlt évek hosszú munkájával teremtettük meg. Ha elnyomott érzelmek voltak, akkor épp ideje a változásoknak, finoman, gyengéden. Arassuk le az elvetett gondolataink gyümölcsét. Ami nem ízlik, többet nem érdemes vetni belőle, bespájzolni főleg felesleges és buta döntés volna. :) 

Gyakorlat:
Egyedül nem megy. Elköteleződöm, az örömteli élmények mellett, és mindenkivel megosztom. A félelmeimet helyreigazításra átadom. Nyitottan fogadom a társaimat, akikkel a szebb napokért dolgozom. 

Az öröm legyen veletek!
Csajági Ildikó
örömtréner

Ui:
Szer-víz/terápiák menüpont alatt találtok részletes információt a konzultációs kezeléseimről. Csemegézzetek belőlük. 
A választás után jelentkezzetek, telefonáljatok (+36-70/625-11-98), hogy megbeszéljük a találkozó időpontját.
Szeretettel és jókedvvel fogadok mindenkit. 

Ildikó


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.