2017. június 14., szerda

Próbáld ki!

"Annyi kártyám van, hogy Dunát lehetne vele rekeszteni. És már inkább a számítógépen keresztül kattintok lapokra, ha valami gyors segélyt akarok, ám kívánchivá tettél. Kérek egy paklit a Jássz MA kártyádból." Valahogy így zajlott a beszélgetés, és a találkozásunk pedig meglepő és mély témákat hozott a felszínre, miközben az esélytelenek nyugalmával húzott az ismerősöm egy lapot.

Ige, valóban. Nekem is nagyon sokféle tarot és angyal kártyám van. És közben nap, mint nap meglepődöm, hogy milyen frappáns megoldásokkal lát el a Játssz Ma kártya. Még mindig szokom a gondoltot, hogy ezt én alkottam. És a gyógyulásom óta ez egy olyan kézzelfog6ó dolog, amiben szintén az ÉRZEM-TESZEM mentén működtem. Újra átéltem, hogy milyen az, amikor egy ilyen folyamatban minden megtörténik. Éppen úgy, éppen akkor, ahogyan az kell. Nem agyaltam, hogy melyik 31 minőség lenne jó, és miért. Nem kattogtam, hogy "áprilisra ki kell adnom egy kártyát". Andi (Sárik Andi a Képviselőm) kérdezett, én válaszoltam, majd rajzolni kezdtem.

És a kereteket is megmutatta az élet, nekem/nekünk annyi volt a dolgom/dolgunk, hogy IGEN-t mondtam/mondtunk. Abban kapom a legnagyobb segítséget a "saját" kártyámtól, hogy megszelidíti az egómat, és abban is támogat, hogy valóban játszma és dráma mentes életet éljek. Hol félelmetes, hol felszabadító ez az érzés, de mindenképpen felemelő. Szándékom komoly: csak a Szentlélek hangját kívánom hallani. Amikor félelmet látok és hallok, magamban, másokban, csakis a Szentlélek által vezetve kívánok lépni, szólni, hallgatni, tenni vagy nem tenni. 1szerűen, természetesen, tisztán és könnyedén vezetnek a kártyalapok. És ez elvégeztetett.


Miben más a Játssz MA kártyacsomag?
  • Semleges, mivel a témája pozitív minőségekből, pozitív tulajdonságokból egy csokornyi.
  • Nincsenek rajta szimbólumok, az illusztráció és a szöveg kellemes hangulatot ébreszt.
  • Nincs hozzá értelmezéseket tartalmazó kisköny, ugyanis a lapokat mindenki a saját helyzete, érzése, élménye, tapasztalata mentén értelmezi.
  • Belülről mozgósít, finoman, azzal, ahogyan a nap során a kihúzott belső erő újra és újra felbukkan a gondolatainkban.
  • Mindenképpen kizökkent a monoton, beragadt élethelyzetekből.
  • 1szerű és minden korosztálynak örömet okoz. Öttől 85 éves korig próbálták már.
  • A HOGYAN-t a napi történések adják meg, és a MIKOR is egyénileg alakul.
  • A férfiak is tudnak vele bánni. Sőt! Végre egy olyan kártyacsomag, ami a szórakoztató szabadidős tevékenységbe új színt hoz.
  • A társaságok, munkahelyek, családok, táborok, iskolák életébe játékosságot, mosolyt fuvaroz.
Próbáld ki!
  • Indíts vele egy családi beszélgetést: "Kinek mi volt a héten a legjobb pillanata? Húzz egy lapot, mi jut róla eszedbe?"
  • Teremts összhangot a pároddal: "Mitől lenne jobb kedved most? Húzz egy lapot, és mi jut róla eszedbe?"
  • Találj nyugalomra a gyerekeddel kapcsolatban: "Vajon mi segíten most, hogy jobban merértsem a helyzeteté? Húzz egy lapot és engedd aktiválódni.
Szóval tiszta szívvel ajánlom, hogy játékosabban teljenek a komolynak tűnő 7köznapok. Ajánlom azért is, hogy emlékezzünk mindannyian: játszani jöttünk erre a világra, és magunk alakítjuk a játékszabályainkat. Vállalom, hogy az örömteli keretek megalkotásában továbbra is számít6tok rám. 
Akinek pedig kívánchi, hogy még milyen módon használ6ja a Játssz MA kártyáit, szeretettel várom és jókedvvel fogadom a 

gyakorlatias programon.

Holnap - 2017. június 15-én 18.00 órától várom a lelkes résztvvőket. Jelentkezz most, különben ebből kimaradsz. 

JELENTKEZEM

Szeretettel és jókedvvel fogadok mindenkit. Gyertek és játszunk 1ütt!
Hangolódjunk közösen az örömteli nyárra.

Amíg nem találkozunk, hordozzon a tenyerén az Élet mindenkit.
Elbírja 😍
Csajági Ildikó
örömtréner

Ui: Játssz MA kártyát itt rendelhető: MEGRENDELEM

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.