2017. június 7., szerda

Játékos felnőttként...

Nem csak gyerekeknek lehet JátszóHáza. Sőt! Felnőtteknek is. Amikor építkeztünk terveztem egy csúszdát a házunkba, ami a lépcső mellett vitt volna le a pincébe, a garázshoz. A tervezőnek nagyon megtetszett, és mindent elkövetett, hogy megvalósulhasson. Merthogy arra gondoltam, hogy ha valami lenn maradt, akkor milyen jó móka lecsusszanni oda, lépcsőzés helyett. Fölfelé pedig egy kis teher liftet tervezetem. Sajnos a lépcsőház méretet aránytalanul megnövelte volna. Ám a lelkes szakember a szabadban folytatta a tovább gondolást, mert domb oldalon volt a ház. "Mi lenne, ha a főbejáratot és a kaput kötné össze egy kanyargós csúszda?" Zseniális, ujjongtam. Mennyivel jobb kedvvel indulnak majd a gyerekek az iskolába, mi meg munkába.

Valami ilyen hangulatban lehettem, amikor felmerült bennem a Felnőtt játszóház gondolata. Mostanában gyakran hangoztatom, hogy "játsszunk 1ütt", és nyitott ajtókon kopogtatok. Számtalanszor tapasztaltam anno trénerként is, hogy a játékos feladatok közben lehullottak az álarcok, a beosztások, a játszmák, és maradt a lényege mindenkinek. Lehetett érezni, sőt látni, hogy kiben milyen a viszony a belső bölcs gyermekével. Utána volt akit ez zavart, mert úgy érezte, hogy "kivetkőzött magából". Persze a feloldó beszélgetésekben épp ebben támogattam őket, hogy milyen jó lenne, ha mindenhol mernénk ilyen "kivetkőzötten" lenni. Mert a gyermeki lényünk kapocs a szívünkkel, a szívbéli álmainkkal. Tudja, hogy a homok sütit nem lehet megenni, és semmi olyant nem csinál, ami valódi kárt tenne önmagában vagy másokban. A gyerekek komolyan játszanak, és nem komoran.

A JátszóHáz felnőtteknek alkalmával más szemszögből nézünk rá önmagunkra, egymásra, az életünkre, és ehhez a Játssz MA kártya lapjai lesznek a fő segítőink.

Miért érdemes eljönnöd?
  • Mert kizökkent a mókus-kerék kerepeléséből.
  • Mert átfordítja a figyelmedet arra, ami VAN.
  • Mert sokat foguk nevetni, lehet olykor sírunk is kichit.
  • Mert beolajozza a kreativitásodat.
  • Mert megtapasztalod, a játékosság felszabadító erejét.
  • Mert emlékezni fogsz, hogy mindent tudsz, ugyan olyan jól, mint mások.
  • Mert tudatosítod, hogy a játék kortalanná tesz.
Az elmúlt 1 hónapban gyűjtött tapasztalataim a Játssz MA kártyacsomag használatával úgy érzem, hogy még csak a jég hegy csúcsa. Ezek alapján adok egy csokornyi használati tippet, amit mindenki kedve, lehetősége szerint ki is próbál6 majd a mindennapjaiban. A résztvevők élményei, a meditáció, szintén támogatni fogja, hogy játékosan, minél több oldalról átéljük: játszani jó és szabad. Sőt! Ha kell felírom receptre😉

Ha már tudod, hogy mindenképp velem tartasz 
2017. június 15-én csütörtökön 18.00 - 21.00-ig, 
akkor itt és most jelentkezhetsz is.
Kattints a jelentkezem szóra, és küld el nekem a kitöltött űrlapot. 


Ha nem tudnád miről karattyolok, akkor részletesen eseményről itt olvas6sz. 
Kattintsa linkre: http://www.dzsojlajf.hu/p/a-j-atszohaz-felnotteknek-egy-olyan-3.html

És egy friss élmény még. A minap a jóga oktató barátnőm is vásárolt magának kártyát. És minden kérdésre, amihez korábban a tarot vagy angyal kártyáját vette elő, próbából a Játssz MA csomagból húzott. És működött. Gyorsan, könnyedén fordította a valódi megoldás felé, és a játszmák fölé. Aztán úgy döntött, hogy a jóga óra végén a záró körben mindenkivel húzat egy-egy lapot. És ott is működött. Belesimult a relaxált állapotból ébredt pillanatokba. Finoman ébresztette a résztvevőket, és kellemes hangulatban zárult ez az órája is. El6ározta, hogy a napindításon túl, rendszeresíteni fogja a foglalkozásain. 

Van tudomásom arról is, hogy valaki kimondottan a munkahelyén tartja, mert ott van nagyobb szüksége, hogy a figyelmét a nyugalmon tudja tartani. No ezekhez hasonló történetekkel és személyes élményekkel fogjuk megajándékozni 1mást ezen a gyakorló napon.

Ha kedvet kaptál, akkor tarts velünk  június 15-én csütörtökön 18.00-ra.


Ha pedig addig is szeretnél a tengelyedben tartózkodva tölteni a 7köznapjaidat, akkor használd minden nap a Játssz MA paklidat.

Ha nincs, akkor itt rendeld meg most: MEGRENDELEM

Játszunk 1ütt!
Örömteli találkozásokat kívánok önmagatokkal és mindenki mással
Csajági Ildikó
örömtréner
+36-70/625-11-98

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.