Pár hete történt: ülök egy kávé mellett, egy hangos kávézó napos asztalánál, és a pohárba révedek. Felnézek és körülöttem az élet pezseg. Az érzelmek és az emberek keverednek, mint a tej fehérje a kávé feketéjével. Bennem is, és körülöttem is. A könnyeim csendesen az arcomon legördülnek, és ahogy az ismerős és ismeretlen arcok sorát követem, csak mosolyog a szívem: "Köszönöm, hogy itt lehetek. Köszönöm Atyám, hogy még itt lehetek. Örülök, hogy ismerhetlek. Örülök, hogy megleltelek. "
...és furcsán boldog vagyok és hálás azok miatt, akikkel a búcsújuknál - így vagy úgy - ott lehetek...
És ahogy továbbra is befelé figyelek, a kezem a papíron sorról-sorra halad, és táncol bennem a fájdalom, a szomorúság és az öröm - együtt, össszekapcsolódva, ahogy a betűk előttem a lapon. Örömmel tölt el, hogy jómagam itt lehetek, és nézhetem az eget, a napot, a fellegeket, és érzem a hullámzó érzelmeket. Minden pillanatnak, csendesen utat engedek.
"Öleld meg kérlek a munkába indulót, öleld meg kérlek a melletted szunnyadót, öleld meg kérlek a fákat, a padokat, és engedd szélnek a haragodat." - Serenity lett enne a Hangnak a neve az évek során bennem, akitől ezeket hallgatom - hagyom.
Az Édesanyám kertjében gyűjtöttem ezeket a virágokat, amit az első képen lát6tok - érdekes analógia: a préselés alatt kilapultak, kichit megfonnyadtak - mégis szÉpek. Játszatok a képpel is - amit láttok, és amit elindít bennetek. Játszatok!
És íme azok a további sorok, amelyek még előbújtak:
Az EGYben
Oly sokan elmentetek.
Hirtelen és váratlan,
vagy lassú sétában,
vagy vágtában,
kit, a "mi" vagy a "hogy"
ahogyan
elragadott.
Oly sokan elmentetek.
Fiatalok és öregek,
barátok és ismeretlenek.
És én is kichit
mindig elmegyek
veletek.
Az emlékeimbe,
a szívembe;
Olykor a könnyeimbe,
olykor a csendembe.
Mert jó nekem OTT veletek.
Ismerős, és mégis idegen.
Újra ODA időzni, és
a testemmel ITT kávézni.
