2017. szeptember 12., kedd

Csend-benn...

Amikor belegondolok abba, hogy volt olyan időszaka az életemnek, hogy futottam egyik helyről a másikra, ugrottam egyik szerepből a másikba, egyáltalán nem csodálom, hogy az immunrendszerem felmondta a szolgálatot. Észre sem vettem, hogy közben jómagam mellett is elfutottam. Az időbeosztás zsonglőre voltam, és imádtam úgy összehangolni a programjaimat, hogy minél több találkozás férjen bele 24 órába. Egy fiatal szervezetnek látszólag nem is gond a pörgés. Látszólag. Ha szokássá merevedik ez a működés, akkor később már komoly akadályok születhetnek belőlük. Sőt! Olyan elvárás hegyekké épülnek, amelyeket, ha 100 életem lenne, sem lennék képes teljesíteni. Ezért kérem az örömteli helyreigazításokat lépten-nyomon.


Ma már nem erre áhítozom. Nem a találkozók mennyiségére törexem, hanem a tartalmas együttlétekre vágyom. A munkában és magánéletben egyaránt. Figyelem a testem finom rezdüléseit, mert mint egy érzékeny műszer azonnal jelez, ha olyan helyzetbe vagyok, ahol nem érzem jól magam a bőrömben vagy rágörcsölök valamire. Mert persze ilyen is akad még. No és szülőként azt látni, hogy a növekvő gyerekeim milyen tempóban élik az életüket, soxor ijesztő. Az is a tudatos munka fontos része nálam, hogy továbbra se korlátozzam őket, hanem egy semleges bázis legyek.



Segítsek felismerniük, hogy mi a saját tempójuk és abban támogassam Őket. Úgy, ahogyan nekik is jó. Ezt pedig úgy tudom leginkább megtenni, ha nem a magamét akarom rájuk erőltetni. Ahhoz persze meg kell tudnom különböztetni a kettőt. Mert biza' vannak olyan időszakok, amikor látszólag épp ellentétes irányban és tempóban mozgunk. Ők az élre törnek, mikor én nem kívánok versenyezni, Ők gyorsítanak, amikor én épp lassítok. Blablabla. Folyamatosan gyakorlom, hogy tiszteljem a gyerekeinknél és másoknál is, ha hozzám képest más lendülettel és látszólag más irányt követve haladnak.

Ebben A csodák tanítása a legfőbb támaszom. Minden nap. A gyakorlatok által tudom újra és újra felidézni, hogy mit is jelent "hátralépni" és "átadni" a félelmeimet a természet feletti Erőnek, és segítséget kérni emberektől és az emberek felettitől is. Így tudok egyre gyengédebben bánni magammal és másokkal is. Ezzel a szemlélettel sikerül többet csendben maradnom, ami a beszédes személyiségemnek nagy kihívás. A szemlélődő hozzáállás gyakorlása közben van lehetőségem, hogy észrevegyem, ha cinikusan vagy ítélkezőn nyilatkoznék. Alkalmam nyílik finoman "fülön-chípni" és inkább szélnek ereszteni mindent, ami sürget vagy ijesztget.

Edzés:
Figyelek a saját tempómra és elfogadom a másokét is. Távol tartom magam a kényszerítő és sürgető helyzetektől és kapcsolatoktól. Hátralépek és hagyom, hogy megszülessen bennem és körülöttem is a következő lépés. Minden nap szánok időt reggel és este is az elcsendesedésre, hogy nyugalommal induljon és békességben záruljon a napom.

Örömteli életet kívánok és teremtek.
Csajági Ildikó
örömtréner

Fotó forrás: When Nature Calls

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése