Mottó:"Ha megtanultad, hogyan dönts Istennel, minden döntés éppoly könnyű és igaz lesz számodra, akár a légzés. Megszűnik minden erőfeszítés, és úgy érzed majd, olyan gyengéden vezetnek téged, akárha egy csendes ösvényen vinne valaki a karjaiban, nyáridőn." (ACST. 14/IV/6)
Ezekre a sorokra bukkantam ma, miközben rendezgettem a hétvégi Naptár varázsló műhely után a kellékeimet. Persze rögtön átszabtam. Az eredeti formáját, még tavaly kaptam egy Örömvasárnapon, és a valódi szineihez képest, pedig még bolondítottam rajta egy kichit. Aki a kép eredeti színvilágára is kívánchi, az kukkantson át az instagrammra:ildiko.csajagi.9 név alatt vagyok ott. A fotózás is egy fejlesztésre szoruló terület az életemben, de nem adom fel :) Mert nemcsak a jó pap, hanem csajágiildikó is holtig tanul :)
Számomra az örömteli döntés az egyik fő játék itt a fizikai=kopogtat6ó világban. A csodák tanítása az elmúlt 3évben teljesen átfésülte a gondolataimat. A Törzsszöveggel szerintem elleszek életem végéig :) Mintha a SzentHáromság minden szereplőjére jutott volna egy évem. Talán ennek a 6ása az is, hogy mostanában így szoktak kigurulni belőlem szavak, mint pl: Drága Atyám! Édes Jézussal karöltve, és a Szentlélek által vezetve tudom, hogy mindenhol minden rendben van az életemben. Ez persze nem jelenti azt, hogy hátra dőlve, és tétlenül várnám a sült galambot, hogy a számba repüljön. de nooo kapkodás, nooo versengés, Anyukám szavaival élve: mindennek sora van.
Mintha most értettem volna meg, illetve élném meg azt, amit egy Tanítóm mindig hangoztatott - és azóta is TESZI - , hogy amikor a valódi nyugalom beköltözik az életedbe, a szíved, meg az idegrendszered épségben fog működni. Akkor nem egy fa alatt fogsz ücsörögni, hanem versengés és nyomulás nélkül teszed a dolgod. Hogy mi a dolgod? Azt én honnan tudjam, hogy neked mi az. Jómagamnál onnan tudom, hogy mi a dóóógom, hogy mi az, ami kívánchivá tesz, lelkesít, feltölt, örömet okoz. Lehet az bármi, a legapróbb tennivalótól, a legmagasztosabb feladatig.
Az én hitem szerint ezek a foglalatosságok a magam fejlődésén és boldogságán túl, a mások örömét, kívánchiságát, felszabadultságát is szolgálják. Ó, ez is egy szép kis mondat lett. Remélem kibírtad a végéig :) Szóval keresd azt, ami valóban örömet okoz, és ne csak a figyelmed elterelése miatt chinálj valamit. Bár az sem baj, ha a rémisztő kattogás helyett valami CSELEKVÉSBE kezdesz, lehet az séta, favágás, ablakpucolás, rajzolás, blablabla.
Az én hitem szerint ezek a foglalatosságok a magam fejlődésén és boldogságán túl, a mások örömét, kívánchiságát, felszabadultságát is szolgálják. Ó, ez is egy szép kis mondat lett. Remélem kibírtad a végéig :) Szóval keresd azt, ami valóban örömet okoz, és ne csak a figyelmed elterelése miatt chinálj valamit. Bár az sem baj, ha a rémisztő kattogás helyett valami CSELEKVÉSBE kezdesz, lehet az séta, favágás, ablakpucolás, rajzolás, blablabla.
Mindaz az erő és energia, amit korábban a megoldások kitalálására fordítottam, most az alkotásba folyik át. Nincs sürgetés, nincs erőfeszítés az életemben, és van helyettük gyengédség, van nevetés, és sok-sok valódi sikerélmény. Bízom benne, hogy egyre több formában tudom megörvendeztetni az elkövetkezendő időben a világot, a családomat és persze saját magamat is.
Gyakorlat:
"Felébredtem. A Szentlélek húzza a dalt bennem. Felébredtem. Nyugalomban kacag a lelkem. Felébredtem. Ami lejárt, örömmel elengedtem. Felébredtem." (A legújabb személyes dalomból egy részlet, amit újra Gyöngyő készített el számomra. Köszönöm.)
Az öröm legyen veletek!
Szeretettel:
Csajági Ildikó
örömtréner
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.