Emlészem, amikor egy Mese utcai csoportos gyakorlás alkalmával először vettem észre, hogy bíz' én félek élni. Élni félek. Aki ismert senki nem is értette, hogy lehet ez bennem, amikor sziporkázom állandóan.
Ma még inkább érzem, hogy milyen volt az az élet, ahol önerőből és hiányokból épült fel az örömteli életem. Így lett a vége egy teljes testi-lelki fáradtság. Látványos a különbség érzésben és a kapcsolódásainkban is, amikor valóban felszabadultan és örömmel telten vagyok valahol jelen, vagy megfelelésből. Azóta, ha észreveszem, hogy szivárog belőlem a lelkesedés, mint egy véreb figyelek: mire vágyik igazán most a szívem? Hol vagyok? Mi történik bennem és körülöttem?
Ahogy mostanában jövök-megyek, végtelen nyugalommal tölt el annak a tudata, hogy senki semmit nem tud elrontani, ám ez nem jogosít fel, hogy felelőtlenül sodródjak. A tapasztalatok építenek pontról-pontra. Mindegy hogy milyen az előjele. Tágul a nyugalom bennem és körülöttem és minden régi helyzet újra megmutatja magát, hiszen az isteni tervem a beteljesülésére vár. Igazi áldás, amikor nem a szokások működnek bennem, hanem a friss és pillanatnyi JelenLét. Lehetőség, hogy amit önteltségből, önerőből oldottam meg anno, azt most a JóIstennel karöltve éljem újra. Annyira jó!
...és amikor kapcsolódunk a Forráshoz, akkor eltűnnek az előjelek és maradnak az ÉL-mények...
...és most élvezem, hogy merek élni, merek kérni...
...és élvezem, hogy VAN életem...
Ehhez íme egy kincs...
ÁLDÁS
Új Életem
Új formája;
itt él Bennem.
Engedem,
hogy
megszülessen.
Miért jöttem?
Hogy az Öröm
elterjedjen.
Elterjedjen,
S Benned,
S Bennünk
Fény lehessen.
Atyám, kérlek
Áldj meg
engem,
hogy a léptem
és a Létem
Örömmel telt,
s Áldott
Legyen.
Serenity, 2013. 12.15. hajnali 3:49
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.