2017. december 31., vasárnap

Átvezetőül...

Épp vasárnap van. És holnap indul egy új hét és a 2018-as év. Már pár hete elkezdtem chinosítani az új naptáromat, és tart nálam a 2017-es év összegzése. Vannak bevált kérdéssorok, amik mentén összegyűjtöm a tanúságokat, átlapozom a füzeteimet - amiből akad bőven -, és mindig előkerülnek a különféle kártyák, hogy előretekintsek az elkövetkezendő 12 hónapra. Idén a Játssz MA kártyacsomagot is előveszem a következő év tervezéséhez. A következő lépéseket javaslom:

1. Készíts elő az asztalodon egy területet, ahol kényelmesen kiterítheted a paklidat. Teremts nyugodt körülményeket, gyújt6sz hozzá mécsest, kapcsol6sz be kellemes zenét. Vegyél három mély levegőt, lassan fújd ki, és közben engedd el a benned kavargó gondolatokat, hagyd magad mögött a 7köznapi tennivalókat, és érkezz meg a jelen pillanatba. Elmond6sz egy fohászt is, amivel ráhangolódsz a szertartásodra. Majd keverd meg a lapokat és terítsd ki magad előtt.



2. Első lépésben húzz egy lapot a 2017-es év összegzésére, mi volt az a minőség, ami leginkább jellemezte az elmúlt éved. Majd húzz egy következő lapot, ami a 2018-as évre tekintve irányt mutat. Mi lesz az a minőség, ami az új esztendőben segít, hogy minden körülmények között harmóniában maradj önmagaddal, a környezeteddel és az Univerzummal/Forrással/Teremtővel/Istennel?

3. Ezek után húzz 12 lapot, minden hónapra 1-1-et, ezekhez kapcsolódnak majd a napi húzások. Jómagam beírom ezeket az adott hónapokhoz. Ezzel is emlékeztetve magam arra, hogy melyik minőség az, ami leginkább szolgálja a nyugalmamat. Hiszen a nyugalmat keresem, hogy abból szülessenek és épüljenek a legjobb megoldások.

Ennyivel egészítem ki a saját rituálémat, és kellemes időtöltést kívánok a fenti lépésekhez. Elvégezheted 1edül, a családdal, a pároddal, akár a munkahelyeden is. Január hónap alkalmas arra, hogy játékosan átfordítsuk a figyelmünket az új tervekre, és aztán az egész év számtalan lehetőséget ad a megvalósításra. 

Köszönöm az egész éves figyelmedet.
Örvendetes legjobbakat kívánok 2018-ra és azon is túl.
Szeretettel:
Csajági Ildikó

Játssz MA kártyacsomagot itt rendelhetsz: 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.