2016. március 10., csütörtök

21 napig...

Most, hogy a Hála7fő - Hála Hétfő együttlét sorozat formálódik, nem győzök köszönetet mondani, a felismerésekért és a gyógyulásokért, amelyek napról-napra születnek meg bennem és körülöttem. Így született ez a "felhívás" lehetősége is, hogy már MOST kezdjünk bele egy kis közös "munkába". Amikor anno a zen mesternőm tanácsára egy intenzív megbocsátós gyakorlatot végeztünk - mindenki annyi napon át tette, ahány éves - egy csokor csodát kaptam ajándékul az élettől. Szokásommá vált. A gyógyulásomkor szinte automatikusan ismételtem - már, mint egy mantrát .

Egyik évben például, amikor belekezdtem egy 21 napos ciklusba, a harmadik napnál jártam, amikor egy régi kedvesem találkozni akart velem. A kapcsolatunk vége után is megmaradt a barátság. Írtam neki, hogy most sajnos nem tudunk találkozni, mert olyan programom van. Erre küldött egy sms-t:"Csak bocsánatot akartam kérni, mert most jelent meg bennem, hogy mennyi fájdalmat okoztam anno neked, amikor együtt voltunk." A döbbenet után válaszoltam neki, hogy megbocsátottam akkor is, és most is megbocsátok. S ha már itt vagyunk én is bocsánatot kérek tőle, ha megbántottam volna bármivel is.

Az alábbi szöveget, mától 21 napon át minden reggel és este elolvasom, ha lehetőségem van rá, akkor hangosan is elmondom. Ha úgy érzed van olyan "borús felhő", kényelmetlen helyzet, morcos viszony, bármi aggodalom az életedben, amit szívesen rábíznál a szélre, hogy fújja tovább, akkor "olvasd rá" a megbocsátás szavait. Ha van kedved, próbáld ki Te is. Íme a szöveg:

Bocsánatot kérek mindenkitől, akit öntudatlanul, vagy szándékosan
gondolatban, szóban, tettben,
 a mai napon megbántottam.
Sajnálom.
...
Megbocsátok magamnak.
...
Megbocsátok mindenkinek, aki öntudatlanul vagy szándékosan
gondolatban, szóban, tettben
a mai napon megbántott engem.
...
Kérem, hogy minden szenvedés, félelem és fájdalom 
ami ezáltal keletkezett
bennem, másokban, közöttünk és körülöttünk, 
az váljon fénnyé, szeretetté, bölcsességgé.


Visszaadok szeretettel és megtisztult formában mindenkinek mindent, 
ami nálam van, és az övék,
és
Visszakérek szeretettel és megtisztult formában mindenkitől mindent,
ami másoknál van, és az enyém.
...
Történjen minden úgy, ahogy minden érintett számára a lehető legjobb,
és szolgálja mindenki pozitív fejlődését és boldog életét.
...
Alakuljon minden  
a Legmagasztosabb Renddel, 
az Angyali Seregekkel,
és a 7köznapokkal teljes összhangban.
...
Felajánlom (átadom) kéréseimet.
Legyen, ahogy lenni-e kell,
minden Érző Lény felébredésére,
megszabadulására,
és beteljesült örömteli életére.
Ámen
...
ÁldásÁldásÁldás
...
Köszönöm


Te úgy használd, ahogy NEKED A LEGJOBB! Bánj vele szabadon, azaz, szabd magadra. Alakítsd úgy, ahogy neked komfortos: átír6od, hozzá tehetsz. És használ6od így, ahogy van. A lényeg, hogy 21 napon át HASZNÁLD. Bárhol, ha rád tör valami aggodalom, ha valami megijeszt, feszültséget okoz benned, arra "ráolvas6od", mint egy egy varázsigét. Legyen, ahogy lenni-e, kell.

Jómagam mikor használom?
  • Amikor az aggódás kezdene elindulni a gondolataimban.
  • Ha szétvet valami hír. Ilyenkor van, hogy a hoponoponót ismételgetem, mint egy kompakt harmonizáló "szert", hogy minél gyorsabban kicserélődjön az ijesztő gondolat az elmémben. illetve, hogy ne tudjon mélyre szállni bennem a félelem.
  • Ha olyan személy jut eszembe, csak, mint egy kósza gondolat, akivel konfliktusom volt, elküldöm gondolatban ezt hozzá.
  • Előfordul az is, hogy fordítva működik: egyszer csak hallom, hogy magamban kántálom, pedig semmi helyzet nem indokolja látszólag. Nem kezdek el gondolkodni ilyenkor, hogy "miért-kiért" indult el bennem a mantra. Hagyom, hogy mossa a szívem és a lelkem.
  • Ha számomra kényelmetlen szituációba kerülök, miközben beszélek, a "háttérben"- szoktam mondani a margón -, beindítom ezt a "versikét. Villám gyors a 6ása.
  • Olyankor is, amikor megérzem, hogy a felszabadultságom, a természetességem megijeszt vagy zavar másokat. Kiegyenlítődik bennem és körülöttem is hangulat.
  • ...és bármikor, csak úgy, minden ok nélkül...
Kívánchian várom a tapasztalataitokat. Örömmel fogadok róla leveleket a dzsojlajf@gmail.com címre, vagy a facebook megosztás alatt folyamatosan. 

Ha az élmények mentén úgy érzed, hogy további közös élményekre is nyitott vagy,
illetve ez a levél felkeltette az érdeklődésedet, 
akkor csatlakozz április 4-től, minden hétfőn, 
11 alkalomból álló együttlét sorozathoz.

 Kattints a sárga feliratra, töltsd ki a jelentkezési lapot és kapcsolódj az öröm körhöz :)


Egy nagy csokor kreatív és izgalmas 5let vár arra, hogy együtt keltsük életre. Legyünk társak!

Szeretettel és jókedvvel fogadlak!
Csajági Ildikó
örömtréner









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése