Amikor belül változások indulnak, akkor az kívül is bemozdítja a teret. Konkrétan is. Ilyenkor átsuhan egy gondolat: "hmmmdejóólennegyműteremitthonra"...és egyre csak sorjáznak a "dejólennék" :) Ez olyan, mint amikor azt érezzük, hogy szomjas vagyok, akkor már a szervezetben valahol hiányzik egy kis folyandék, és minél tovább húzzuk az időt, annál feszítőbb lesz az érzés, hogy HOL1POHÁRVÍÍÍZ!!!
A változás számomra olyan, mint egy pohár víz. Van/volt, hogy felkínálja/ta az Élet, és legyintettem: köszi, most nem kérem. Aztán kiderült, hogy biza' észre sem vettem, hogy már mióta "nem ittam". Manapság kívánchian várom, hogy milyen ajándékot rejteget magában. Ebben a mostani költözős folyamatunkban is nagyon jól követhető, hogy hol bukkannak fel a saját rejtett aggodalmaim, mikor köszönnének be, ha hagynám. Itt-ott bekopogtat a környezet és a régi életem mintája - "kifogodtudnifizetni", "holleszelutána" , "milyenleszegyedülagyerekeidnek" blablabla. És nagyon jó azt figyelni és érezni, ahogyan minden 6ás mellett és közben minden halad a maga tempójában. Hálás vagyok minden kérdésért, 5letért, mert mind-mind a lehető legjobb megoldás felé terel, amit szerencsére már nem kívánok egyedül kitalálni. Mert úgy sem tudnám.
Amikor egy-egy lakást megnézek, akkor merek ott a helyszínen is arra támaszkodni, ami ÉRZEK. Figyelek és arra is figyelek, amikor valami elterelné a figyelmemet. Számomra a félelem arcai olyanok, mint az ijedt gyerekeket. "Ők" az egóm eszközei. Már nem küldöm a sarokba vagy a sorvégére ha felbukkannak. Már nem veszexem "velük". Hol hangosan, hol némán szólok, ahogy a helyzet megkívánja. Nem akarom legyőzni vagy átalakítani egyiket sem. Inkább úgy teszek, mint azokkal a gyerekekkel, akik megijednek: "Gyere ide-nézd-megmutatom-menjünk együtt." Kibékültem a félelemmel és egyre kevesebb időre és ritkábban találkozom "az arcaival". Nem bújok el előlük senki és semmi mögé - és ahogyan mindenféle tanítások mondják: ELTŰNNEK, ÁTALAKULNAK, ELPORLADNAK, FÜSTTÉ VÁLNAK. Lehet, hogy ott sem voltak?
Gyakorlat:
Figyelek és felismerem a félelmeimet, bármilyen formába is csomagolják a történések. Figyelek és elfogadom a félelmeket, mert tudom, hogy belőlem vetítődik ki. Tudom, hogyha nyugalommal közelítek magam felé a csoda megtörténik: az elmém megnyugszik, és minden és mindenki a helyére IGAZodik. Ahogy benn, úgy künn :) Ahogy a bennem lévő félelmek elporladnak, a környezetem is a nyugodttá, támogatóvá válik. Abba hagyom a félelem kivetítését, helyette nevetést és rendezettséget sugárzok. Hátralépek és Határtalan Öröm és Szeretet bölcsességét követem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.