2015. november 10., kedd

Hogyan vagyok tünet mentes...

Korábban már írtam a "lakás-albérlet-hogytermelemki" kálváriámról, ami bennem és így körülöttem is kavargott heteken át. Szerencsére egy négy napos Szerelmes Zarándoklat időben észhez térített, mi több, kellőképpen fel is töltött. Külön hálás vagyok a vezetőinknek Krisztának és Zsoltnak és nem utolsó sorban Zoli bácsinak a finomságos ételekért. No és minden kedves társamnak, akikkel együtt töltöttük ezeket a varázslatos napokat.

Szóval ott az erdő csendjében teljesen tisztán lát6óvá vált számomra, hogy újabb kapujához érkeztem a tünet mentességemnek. Egy hajszálon múlott, hogy a testemet kikészítsem. Az erdőben a lábam a harmadik napon jelzett: enyhén görcsölni kezdett az egyik vádlim, és nem chitult estére sem. Észrevettem "kimaradok", "lemaradok" játszmákat magamban, azt is, hogy rágörcsöltem a "eztakicsitmárkibirom"-ra, hiszen már csak egy nap volt hátra. 

Szinte visszhangzott bennem egy szó, amit anno az autoimmun betegség kezdetén ismételgettem: ELFÁRADTAM. Így a támogató légkör segítségével megszületett bennem az a döntés, hogy megengedem magamnak a pihenőt. Ennek lett az az eredménye, hogy a társaimtól külön töltött pihenő idő is az örömteli pillanatok számát szaporította. Majd velük együtt fejeztem be a zarándoklatot Tihanyban az Apátságban, Meg6ó, felszabadító és maradandó élménnyel gazdagodva. Köszönöm mindenkinek.

Hogyan vagyok tünet mentes egy gyógyít6atlannak diagnosztizált betegséggel a "listámon"? Úgy, hogy amikor a testem jelez, és megijedek, hogy nem múlik a fájdalom, akkor a lehető legrövidebb időn belül félre állok, kimondom a "varázsigét: nem-tu-doooom-mi van-ve-lem...és...figyelek. Figyelem a légzésem, a testem, a mozdultaim és a gondolataim is. Általában először leírom, hogy mit érzek. Mert az írás segít a felismerésben, és abban, hogy tisztábban rálássak a helyzetemre. Azt is tudom, hogy a fecsegéssel szétszórom azt az erőt, ami a döntéshez és a lépésekhez szükséges, ezért ezt igyexem kordában tartani. Ezt persze nekem nem könnyű. Majd megbocsátok magamnak, újra és újra, és közben:
  • hagyom, hogy előbukkanjanak a félelmek, játszmák, rájuk nézek és szeretettel szélnek eresztem azokat;
  • megállok; figyelek; lé-leg-zem;
  • átgondolom, hogy mit szükséges megváltoztatnom ahhoz, hogy a fájdalom megszűnjön; (fizikai és mentális szinten is - ha kell gyógyszert is használok)
  • megvizsgálom, hogy mennyire tértem el a saját tempómtól;
  • kicserélem a félelmet gerjesztő gondolatokat, cselekedeteket; 
  • amikor úgy érezem, hogy egyedül nem megy, akkor segítséget kérek, olyanoktól, akik elfogadnak úgy, ahogy vagyok;
  • pihenek :)
...és újra és újra változtatok és változom...

Gyakorlat:
Figyelem a testem jelzéseit és észreveszem a legapróbb kényelmetlenséget is. Észreveszem, ha elfáradtam, észreveszem a fájdalmat, és a saját erőnlétem szerint döntök a pihenésről. Szánok időt  a feltöltődésre, és gyengéden bánok magammal a legnagyobb kihívások közepette is. Megbocsátok magamnak akkor is, ha olykor elvétem a tempót. Szeretem magam akkor is, amikor változtatok.

Csodás legjobbakat mindenkinek!
Csajági Ildikó
ÖrömTréner

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése