2015. október 17., szombat

Muzsikus Lelkész...

Egy januári estén együtt autóztunk Mezőtúr felé. Vera vezetett és abba a városba tartottunk, ahol jómagam a középiskolás éveimet töltöttem. Időutazónak éreztem magam. Megint nagyon jó hangulatban telt a koncert.  A hátsó sorból figyeltem, és borzongva hallgattam. A helyi szervezőket is meglepte, hogy olyan embereket is felállított és megénekeltetett Verocska, akikről senki sem gondolta volna, hogy ilyen felszabadultan fognak mulatni.

Visszaindultunk, hazafelé az éjszakában, amikor is azt mondta  a barátosném, hogy Ő biza' szívesen lenne pap. Erre azt bírtam válaszolni: " De hát már az vagy, egy muzsikus lelkész. Ráadásul olyan, akinek a színpad a temploma és akinek a lelkében az esze." Ma is így gondolom. Sőt! Igen Tóth Vera az, aki mellett ezek a szavak születtek.

Őmellette igazán megtapasztaltam, hogy milyen az oly sokak által irigyelt rivalda fény valódi arca. A szemem láttára vállalta újra és újra egy tiszta hangú és lelkű pachirta, hogy olykor sárral dobálják. És dalolt és dalol rendíthetetlenül. A Sorskerék című dal (2010) megjelenése után nem sokkal került az életem teljesen egy másik kerékvágásba. Az oly sokat emlegetett autoimmun fejezetet bogoztam éppen. Emléxem, hogy amikor 2011. áprilisában kijöttem a kórházból és először szippantottam bele a változásba magam körül, akkor végig ezt a dalát hallgattam: "Órjás-súly a bánta/elnyűtt nagykabát/rám nőtt, lassan bőrömmé vált."

Aztán amikor éreztem, hogy lejárt a "mamaszoknyájamellettlenni" időm, és a belső Hang-Ommm azzal chitított, hogy: "Várd meg, hogy kérjenek, várd meg, hogy kérdezzenek, várd meg, hogy hívjanak." - akkor egyszer csak megcsörrent a telefonom és Vera szólt bele. "Leadtam a neved,  és szeretném, ha ott lennél a Családbarát műsorban, a szülinapom kapcsán. Készülj, mert rád cuppantak". Ott ültünk egymás mellett. Majd folytatásképpen lett egy személyes forgatás is velem a gyógyulásom történetéből. (A műsoron belül a 44:05perctől - 48:33 percig tart. ) Mindig megleptek ezek a helyzetek,  és közben mégsem. Drága Égi Tervezőnk mindig a legjobbkor és a legjobb formában fonta és fonja össze az életeink szálait.

...és a mese újabb fordulóját az idei nyár hozta meg...

Szerintem a sorsunk soha nem hagy el minket. Sőt! Ha félre állunk, és átadjuk az irányítást a Természetfelettinek, akkor ajándékokkal halmoz el. Csak győzzük befogadni. Amikor megtudtam, hogy Verának hamarosan a nyomdába kerül a könyve, és rólam is írt benne, biza' elakadt a szavam. Badarságokat beszéltem és csak hüledeztem. Meglepett, és mégsem, hiszen a szavaival egyszerűen és természetesen foglalta össze a múltunkat, s a jelenünket. Azóta  a könyv a kezemben - Tóth Vera: Gyémánt.  Igen. Gyémánt.




Természetes, kendőzetlen, számomra egyszerre könnyed és könnyes is a könyve. Mély és őszinte gondolatokkal átszőtt. Köszönöm Édes Chibe, hogy összefútt minket a Sors, és hogy a vidéki lelkünk összeért és össze is tart minket :) Mehetünk tovább, a végtelenbeee, beleee és tovább :) Olvasom a fejezeteket, és hol előre, hol visszalapozok. Most még igazabbnak érzem, azt, amit anno beszéltünk, hogy tényleg soha nem jöhet vissza az életünkbe az, ami elmúlt - kivéve, ha leírod, leírjuk :) :) :)

Köszönöm, hogy Vera által is emlékezhetek a gyémántra, amit a lelkünkbe rejtett az Ég. Hálás vagyok, hogy közelről ismerhetem és számtalanszor megélhettem vele, milyen átszellemült egy fellépés előtt és után. Sokat segített, hogy a táncban művész fiamnak a lehető legjobb támasza lehessek.

Gyakorlat:
Elfogadom a tehetségemet és az Élet örömteli ajándékait. Mindenkor kivárom az isteni időzítést, és annak mentén élem a 7köznapi életemet. Örömmel ébredek és szerelemben élek.

Ui: A 333. oldaltól indulnak a rólam szólóóó gondolatok a könyvben...ez a szám is ajándék számomra...Köszönöm ezt a "véletlent" is :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése