2020. február 13., csütörtök

Saját ritmusunk...

Amikor a fiam az érettségijére készült, épp a táncban is egymást érték a versenyek és a fellépések. Úgy éreztem, hogy segítenem kellene neki. Egyre nőtt bennem a feszültség, hogy minden rendben legyen és végre túl legyen ezen az állomáson is. Utólag ránézve is messziről kilóg a lóláb, hiszen az a gondolat, hogy "jaj-csak-túl-legyünk-rajta", elég kevés szeretetet tud sugározni, mert csordultig van szorongással.
Igyekeztem átalakítani a feszkómat, hiszen még az autoimmun betegség utcájában bandukoltam, és tudtam, hogy minden aggodalom hülyeség. Nekem se tesz jót. Ráadásul a negatív gondolataim csak növelik a fiam saját izgalmát. Ahogy alkalma lett, azért csak előtolta magát belőlem a gyermekéért aggódó anya: "Buksi, elég kevés idő van már a vizsgákig, segítsek valamiben, a tételeket elkérted már?" Hasonlóak balgaságokkal próbálkoztam.

A fiam pillanatok alatt leleplezett: "Anya, ne aggódj. Te nem bízol bennem?" Hmmm, mély sóhajjal, azonnal a helyére került az eszem: a szívembe. De igen! Bízom benned. Sőt! És újra megéltem, hogy mindig mindennek helye van. Csupán annyi a dolgunk, hogy őszintén nézzünk a "szemébe" az érzéseinknek, és azt MAGUNKBAN tegyük rendbe. Legyünk őszinték, először magunkhoz.
A valódi segítség a fiam számára az, hogy nyugodjak meg és azzal támogassam, szelíd "illatot" árasszak felé is. Pár napon belül a lányom "véletlenül" hallott egy lehetőséget, ahol egy tanári csapat felkészítést vállalt érettségiző diákoknak - még ebédet is kaptak. Minden rendben megtörtént a maga idejében. Az élet mindig visszaigazolja a belső változásokat - és a fiam sikeres vizsgát tett.
Több tanusága is van ennek az esetnek számomra. Az egyik az, hogy mindenkinek saját ritmusa van. Az én ritmusom, nem a gyerekeimé, nem is főnökömé, nem is páromé, és nem is a szüleimé. Azóta is mindenhol arra törexem, hogy mindenkivel összhangban és közben továbbra is a magam ritmusában haladjak. És ebben támogassam a gyerekeimet is, és a hozzám fordulókat is. Soha nem mások ellen, hanem magukért. Ez folyamatos éberséget, őszinteséget és egyszerűsítést igényel.
A másik, ami már néha kezd elcsépeltnek tűnni, hogy "a HOGYAN nem az én dolgom". Szeressem a gyerekeimet, amit akkor tudok hitelesen képviselni, ha jóban vagyok magammal és szeretem magamat  Ápoljam a magam nyugalmát, hogy lehetőségük legyen mellettem és körülöttem másoknak is nyugalomban élni és alkotni.
Gyakorlat:
Mindenhol és mindenkor figyelem a saját ritmusomat és azt követem - a beteljesült életemmel teljes harmóniában és összhangban.

Fotó: Somogyi Lajos

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése