2017. augusztus 21., hétfő

Nyújtózkodj...

Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér - tartja a közmondás, és ez a családunkban mindig ott lengett a levegőben. És egy meditáció alkalmával azt a képet fedeztem fel, hogy ott kuporgok a gyerekkori takaróm alatt, és akármilyen kichire is húzom össze magam, valamelyik részem mindig kilógott alóla. Az adta a feloldást, hogy egy másik takarót kértem. Elég beszédes élmény volt számomra, hogy mennyire ragaszkodtam olyan mintákhoz, amit biza' kinőttem, és hányszor fogtam magam vissza csupán azért, hogy ne okozzak másokban feszültséget, ne lógjak ki. Persze visszatekintve hálás szívvel gondolok vissza minden helyzetre, mert az ön-elfogadásomnak ezek fontos állomásai voltak.

Azt szoktam mondani, hogy számomra a nyújtózkodás a legalapvetőbb jóga gyakorlatommá vált. Ugyanis volt olyan szakasza az autoimmun betegségemnek, hogy nyújtózkodni sem tudtam, annyi fájdalom volt a testemben. Emléxem, ahogy reggelente szinte automatikusan próbáltam bemozgatni a porcikáimat, és azzal kellett szembesülnöm, hogy nem megy. Mégsem hagytam abba a kísérletezést, hanem nap, mint nap megpróbáltam. Aztán lassan-lassan elindult a változás. Sőt! Egyik reggel egy jóízű kinyúlással jelezte a testem: itt vagyok. Azóta is az első sóhajommal a hálámnak ajánlom : Dejóóóó, hogy itt vagyok!


2017. augusztus 10., csütörtök

Áldás...

"Isten áldotta kezed van!"-mondta a 83 éves Ilcsi néni a kórházban, amikor átböngyörgettem a sajgó vállait. Azért is volt ez mindenkinek örömteli, mert jómagam a mellette lévő betegágyból pattantam oda hozzá. Ez még az autoimmun korszak hajnalán volt. Akkor és ott éltető elemem volt, hogy újra képes voltam masszírozni. És tényleg. Imádom a KARmestereimet. Imádom a kezeimet, és imádok érinteni.

Mégis az a fordulat történt, hogy az emberek ringatása helyett, 6ározottan a tollak, papírok világa felé mozdultak el a dolgaim. Amikor az egyik céges masszázs napom után sajgó kezekkel ébredtem, ránéztem az ujjaimra és azt mondtam magamnak: "Egy időre szüneteltetem a masszázst, érintést, ringatást a kezeléseimben. Nem jó, ha fájnak az ujjaim. Sokat szeretnék még rajzolni, írni, és ahhoz a kezeimre szükségem van." És annak ellenére, hogy ijesztő volt számomra ez a felismerés, és semmi konkrétumot nem tudtam a folytatásról, beleálltam. A helyzetem megváltozott, a körülmények gördülékenyen átalakultak.  Így született meg a helye az alkotásnak. Ennek lett aztán a kézzelfog6ó formája a Játssz MA kártyacsomag