2018. március 14., szerda

Visszatérítés...

A minap rám tört a múltból egy fájdalmas emlék, és pár napra teljesen kiiktatta az örömet a 7köznapjaimból. Lefagyott a gépezet. Azt már biztosan tudom, hogy JóAtyám Öröme akkor is körbevesz, amikor nekem nincs róla fogalmam. Tudtam, hogy "emlék", amitől megdermedtem, tudtam, hogy "nem-az-van", még sem tudtam csettintésre jól érezni magam a bőrömbe. Arra sem voltam képes, hogy a bevált rituáléim közül elővegyek bármit. Mint egy droid jöttem-mentem.

Hálára sem nyílt a szám, pedig az mindig gyors fordulatot hoz az állapotomban. A felszínen kedves voltam, a felszínen sokat nevettem, de benn a mélyben egy szürke szomorúság felhő kerített a 6almába. Ebben az analizáló, elemző egóm kapott teret. Közben gyászra készültem. Visszatekintve nem csak egy drága családtagtól búcsúzkodtam, hanem minden olyan fájdalmas emlékemtől is, amit ez a folyamat előhozott a lelkem sarkaiból. Teljesen elrepített az 5 éves kori emlékeimig. Onnan indultam vissza, ide a mostba.

Hálás vagyok, hogy képes voltam hagyni bugyogni a dühöt, ami azért nem tudott  rombolni, mert senki felé nem irányítottam Ebben a leg1szerűbb segítségemre ezek voltak: Soha többet nem akarom így érezni magam. Kérem vissza a békém. Alakuljon úgy, ahogy minden érintettnek a lehető legjobb; nem tudom mi az, de nekem nekem ez most nem jóóó. Drága Szentlélek, átadom örömteli helyreigazításra. Hálás vagyok a rendszeres kapcsolódásaimért Istenhez, ami kipárnázta az árnyékos napjaimat. Pusztán azzal, hogy engedtem a káoszt megnyilvánulni magamban, azzal, hogy tudatosítottam: szomorúság, düh tekereg bennem, "máris" hozta a társát a MEGBOCSÁTÁST. Mit tettem közben?

Segítkeztem a testvéremék költözésében, babát levegőztettem, sétáltam, és a szabadban, ahol amikor 1edül voltam, ki is mondtam magamból, az éppen aktuális gondolatot. És rábíztam a szélre, a madarakra, valamint a jegyzeteimre a feszültségeimet. Valójában amikor a barátnőm elhívott kávézni, akkor vettem észre, hogy mennyire elmerültem a magam által dagasztott mocsárban. Uppsz! Állj! És útközben a hév-en ülve szivárogni kezdett a fény. Először gépiesen mondtam: SAJNÁLOM. Majd átszakadt. És kezdett derengeni bennem a valódi nyugalom.




És kezdett múlni a nyomás. Az egész személyes történetemet tudatosan odaadtam a Szentléleknek, hogy szedje alkatrészeire, olajozzuk át Isten kegyelmével, és Jézus nevében kerüljön minden és mindenki a valódi helyére. És a folyamat beindult. Azóta is bukkannak elő helyzetek, ahol hagyom, hogy a 6ártalan Szeretet átfesse a szürkét. Tudatosan kértem, hogy minden igazság, amit a múlt elrejtett eddig, végleg kerüljön a helyére. Bármi módszer, segítő által feltárul előttem egy sztori az életemből, azt arra használom, hogy a megbocsátás erejével és energiájával átadjam tisztulásra. No elemzés. A felbukkanó kérdéseket, szálakat hálásan a megbocsátás oltárára helyezek. 

És megbocsátok magamnak, plusz bocsánatot kérek mindenkitől magamban. Mára a megbocsátás tudatos motívum az életemben. Az elmúlt napokban azon döbbentem meg leginkább, hogy milyen erővel volt képes távol tartani ettől a "rutinomtól" az egóm félelmet gerjesztő mechanizmusa. Persze megértem az ellenállást, mert kijelentettem, hogy hajlandó vagyok mindent megtenni, hogy minden hazugság, eltusolt helyzet, vagy meg nem bocsátott mozzanat, amit az ego félreértelmezései teremtettek, akár öntudatlanul, akár tudatosan, végleg gyógyuljanak meg.

Az a csodás a Szentlélekkel való munkában, hogy mindig akkora falatban történik a helyreigazítás, amekkorát elbír a rendszerem: az idegrendszer, a fizika szervezetem, a körülményeim, amiben éppen vagyok. Pl. éppen most is van egy olyan támogató csoport, ahol szabadon megmutat6om a sebeket, mert vigasztaló szívvel fordulnak felém. Köszönöm ezt is. A hobbi tudatosság helyett a felelősséggel vállalt tudatosság mentén kívánok élni, alkotni és építkezni. Elég volt a hivatkozásokból, a szülői, nemzeti, politikai, spirituális, akár előző életbéli mintákra mutogatásból. Minden reggel kérem, hogy járjon át a Szentlélek minden sejtem, és így a Fényben csökkennek a helyreigazítandó emlékek. Bízom benne, hogy eljön a teljes béke állapota, még mielőtt elköltözöm ebből a karosszériából 😉

Minden feszültséget azért fogadok hálásan, mert tudom, hogy tudatosan felelősséget kívánok vállalni az életemért. Ezért maradtam életben. Váljon le rólam, a "mit-szólnak-mások", a "nem-azért-mondom", "hát-ez-benned-van" és társaik. Nyitott elmével és szívvel építem az Új Ég, Új Föld minőségét, illetve hagyom, hogy épüljön bennem, általam és körülöttem. Fárad6atlanul az örömteli élet tanulása felé fordulok. Tudom, hogy az akadályokra csupán azért szükséges  rátekintek, és addig, amíg a Szentlélek számára hozzáférhetővé nem válik. Hátralépek, átadom és hagyom, hogy fénnyé, szeretetté és bölcsességgé változtassa azt, ami hamis. 

"Ha nem tölt el teljesen az öröm, az mindig azért van, mert a szeretet hiányával reagáltál Isten valamely teremtményére. Mivel e tettedet "bűnnek" érzékeled, támadásra számítasz, és védekezni kezdesz. Ez a fajta reakció a te döntésed, és így meg nem történtté tehető. Ám ez nem a hagyományos értelemben vett bűnbánat által lehetséges, mivel az csak bűntudatot eredményez. (...) A te feladatod csupán az, hogy visszatéríted gondolkodásodat arra a pontra, ahol a hiba megtörtént, majd békésen átengeded azt a Vezeklésnek. Ismételd el önmagadnak őszintén az alábbi mondatokat, és ne feledd, hogy a Szentlélek mindig felel, a legkisebb hívásra is: 
Nem a béke állapotában vagyok, és ez azt jelenti, hogy rosszul döntöttem. 
Bár én magam hoztam ezt a döntést, dönthetek másként is. 
Másként akarok dönteni, mert békében akarok élni. 
Nem  érzek bűntudatot, mert ha hagyom, a Szentlélek meg nem történtté teszi minden téves döntésem következményét. 
Úgy döntök hát, hogy lehetővé teszem ezt, és hagyom, hogy Istent válassza számomra." 

(A csodák tanítása - Tsz.5.VII.5-6.)

Élvezzétek a jólét áldásait.
Szeretettel:
Childikó

Aki más formában is szeretne hozzám kapcsolódni, annak ajánlom a Játssz MA kártyacsomagomat. 1szerű napi emlékeztető. A bennünk munkálkodó isteni részünk tudatosításához egy 6ékony kulcs. Egy iránytű a nyugodt mindennapokhoz. 31 lap. Akinek még nincsen saját paklija, vagy valakit szívesen megajándékozna vele, kattintson a megrendelem szóra, töltse ki az űrlapot most:


Részletes információk a pakliról ITT  talál6ó.

Ez pedig a facebook oldal linkje, ahol rendszeresen jelentkezem valami csemegével.


Játékos napokat kívánok és chinálok.
Szeretettel:
Csajági Ildikó

2 megjegyzés:

  1. Ó drága, most olvasom ezt... hálásan köszönöm! Nagyon sokat segít amit írtál. ("hobbi tudatosság"... :D )

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.