2016. április 2., szombat

Élő vagyok...

"Ó Chili, te tanítót lettél" - hallottam a telefon túl oldaláról, egy Édes Kincstől. Kacagtam egyet, és azt válaszoltam: "Igen, erről van hivatalos papírom is, hogy tanító a végzettségem, és tanítottam is anno alsó tagozatban a gyerkőcöket". Persze mindketten tudtuk, hogy nem erre gondolt, és az egómban rögtön ott villogott a "büszkeség", ami teljesen rendben is van. Ám szerencsére ilyenkor meghallom az egyik kedves tanítóm hangját magamban:"Bele ne ragadj, mert megharaplak". Ezek a szavak sokat segítettek azokon a reggeleken is, amikor a tükörbe nézve biza' elég rémisztő látvány fogadott. A torz arc mögött ott volt a nyugalom: el fog múlni. Ott bezzeg nem kapkodott az első helyért az egóm. Lapított a sarokban, sunyított, és próbálkozott a szégyennel, és különböző ijesztő cuccokkal. Volt, hogy megijesztett, de igazi esélye akkor sem volt, ugyanúgy, mint ahogy most sem. Ezt most, utólag látom ilyen tisztán. Ez is rendben van.

Ahogy letettem a telefont, ránéztem magamban a "tanító-vagy" gondolatra, és arra találtam, hogy sokkal fontosabb számomra, hogy ÉLŐ vagyok. Ez pedig azt jelenti számomra, hogy megélem azt, ami éppen van, ha fájdalom, azt, ha félelem, akkor azt is. A hiányokról is tudok magam körül, DE nem hagyom, hogy ezek töltsék el az elmémet. Nem harcolok magam ellen, ám igyexem a lehető legjobbat kihozni az adottságaimból. Ez sem volt mindig így. Látszólag ez történt, de belül az önostorozással sorra kikapáltam az elültetett magokat. Rendszeresen kaptam elmarasztalást, mert állandóan járt/jár a szám. Hol egy kulcscsomó repült a fejemhez általános iskolás koromban, hol megszégyenítéssel adták tudtomra, hogy "sok-vagyok". Sokáig elhittem a világnak, hogy baj van velem. Szerencsére, aki Mindeneket teremtett, nem adta fel, és addig dédelgetett, hogy életre keltem.

Volt olyan barátnőm, akivel nagyon nevettünk, amikor "kvazimódó" arccal állítottam be hozzá, 2011 tavaszán, és amikor kérdezte, hogy "mi-ez-azt-hittem-már-rég-elmúlt". Széttártam a karom, és nevettem. Elmúlt. Élek, Éltem, és élni fogok - mint Lenin :) :) :) Van, hogy nem tudom hogyan. Vagyok, és mindig keresem és kérem, a La6atlant, hogy tanítson élni. Es figyelem a lát6ó/fizikai/kopogtat6o világot, hogy hol és kitőll tanul6ok. Mert ezt az új életemet eddig még nem éltem. és igaz, hogy sok minden ismerős, de mindig van hely és lehetőség a fejlődésre. Mindent a lehető legörömtelibben  kívánok megtapasztalni, a környezetemmel teljes összhangban. Összefoglalásként fogadjátok szeretettel ezt a versem, ami az indiános korszakomban, a Naptánc szertartás idején született. 

ÉLET ÉS HALÁL
Lejegyeztem 2007 nyarán; Budapest – módosítva, 2015/11/18. 21:16; Törökszentmiklós

Az Életnek része a harc is.
Az Életnek része a fájdalom is.
Az Életnek része a halál is.
Része,
és nem AZ.

Az Élet nem harc.
Az Élet nem szenvedés.
Az Élet nem halál.

Az Életnek része a nyugalom.
Az Életnek része az öröm.
Az Életnek része az élet.

Az Élet
ÉL.
Az Élet
Teljes-Egész.

...hát éld meg Te is...
Itt és Most!
A harcban is,
a nyugalomban is,
a fájdalomban is,
az örömben is,
a halálban is.
...a Pillanatban is...

Élj!
Mozdulj,
és semmitől,
és senkitől se félj. 

Élj
Mindenhol és Mindenkor
Minden szinten és Minden minőségben, 
Minden körülmények között
jót remélj.

Élj
A Mindenséggel
a Legmagasztosabb Renddel
és a 7köznapokkal
Teljes Összhangban.

Élj
Itt és Most. 
Élj, örülj, remélj.

Ámen
ÁldásÁldásÁldás

Gyakorlat:
Megismerem és elfogadom az egóm/személyiségem tulajdonságait. Ami épít megtartom, ami akadályoz, azt elhagyom, vagy kichinosítom, és az örömteli életem szolgálatába állítom. Nyitottan haladok az utamon, és hagyom, hogy a legszembetűnőbb jellemvonásom, a legerősebb támaszommá váljon. Szeretettel és hálával fordulok minden helyzethez, amiben lehetőséget kapok a megújuláshoz. Folyamatosan tanulok. 

Vidám tavasz napot kívánok.
Az öröm legyen veletek!

Csajági Ildikó
örömtréner

Fotó: Somogyi Lajos

Ui:
Szer-víz menüpont alatt találtok részletes információt a konzultációs kezeléseimről. Csemegézzetek belőlük.
A választás után telefonáljatok (+36-70/625-11-98), hogy megbeszéljük a találkozó időpontját.
Szeretettel és jókedvvel fogadok mindenkit. 
Ildikó


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.