Nem olyan régen egy Robin Williams halálával kapcsolatos cikk és videó 6ására kigurult belőlem egy újabb vers. Az írás végén azt is elolvas6tjátok. Előtte azért merengek egy kichit chilisen, hogy mi a viszonyom nekem MOST a halállal.
Ahogy a halottak napját figyelem magamban újra azt tapasztalom, hogy egy örömteli érzés ébred bennem, ahogy a világító mécseseket nézem a vonat ablakából. Lehet morbidnak tűnök. Inkább itt írogatok, a "temetőjárás" helyett. Azt kérdeztem magamtól, hogy miért is? Az egyik egyszerű válaszom az lett erre, hogy a szeretteim ITT VANNAK: BENNEM élnek.
Ez is üres frázis volt amíg igazán közeli hozzátartozóm el nem ment. Először a nagyim távozásakor érintett meg a hiánya valakinek, aki szerves része volt az életemnek. A gyermekkorom nyarait náluk töltöttem, a "varázs-teáája" a mai napig a téli esték fontos kelléke. Hála érte :) A saját halálhoz közeli élményeim számolták fel bennem teljesen a távozással kapcsolatos félreértelmezéseimet. Ennek a feldolgozásában sokat segített az általam is oly sokat emlegetett könyv: A csodák tanítása.
Az édesapám elvesztésekor a fájdalom és a hiány érzésébe keveredett mindig egy kis kuncogás, mintha mindig suttogta is volna:"itt vagyok". Azóta (2012) természetessé vált számomra, hogy elmosolyodom és gondolataimmal "megmutatom" Neki, hogy mi minden változott meg, amióta nincs testben köztünk. Szokásommá vált örülni az életnek és tisztelni minden pillanatot és ÉLményt, amit még átélhetek.
Nem régen egy Tolték orákulum kirakás kapcsán a mexikóiak halálhoz fűződő viszonya is abban erősített meg, hogy az életre figyeljek. Ők ugyanis megszentelt szimbólumként tekintenek az elmúlásra, és nem az élet ellenségének, hanem egyenrangú partnerének tartják a fizikai testből történő elmúlást. Azt vallják, hogy mivel a halál biztosan bekövetkezik, ezért inkább a halál mindent elsöprő és kiegyenlítő erejére érdemes figyelni. Náluk a halottak napja egy vidám népünnepély. Lehet a mexikói szappanoperák is ezért olyan harsányak :)
Nem járok temetőbe és mégis. Szívesen bringáztam ki a nyáron is, és ha úgy viszi az utam, akkor teszek egy kört, és figyelem a hangulatát. Azért is érdekes, mert gyermekkoromban úgy jártan oda, mint egy játszótérre. Anyukám kolléganője korán elveszítette a kisfiát, és "Őhozzá" mentem mindig vígan. Amikor iskolás lettem büszkén olvastam a neveket, köszöntem az ismeretlen ismerősöknek, és számolgattam, hogy ki mennyit élt. Aztán egyszer csak megjelent bennem a félelem, megérintett, hogy "ittnemlehetígyviselkedni", hogy milyen lesz, amikor nem hallom a hűtő zúgását, megijesztett az éjszaka csendjében a pulzusom és a szívem zakatolása. Akkor és ott valami úgy rakódott össze bennem, hogy a halál félelmetes.
Szerencsére ezt is túl éltem, mint az autoimmun betegség magam által gerjesztett ijesztgetését is. Itt vagyok és biz' mindaddig itt is maradok, amíg az életem poharából - amit erre testre terveztem - mindent ki nem kortyolgatok. Szerencsére az idejét nem tudom, hogy mikor indul innen a fizikai-kopogtat6ó világomból a Lát6atlan Otthonomba a távolsági buszom, de addig igyexem, mindent jókedvvel, tiszteletre méltóan és szenvedéllyel megtapasztalni. A változások és a változtatások még mindig meg tudnak ijeszteni, de a napi gyakorlatok, és a HÁLA érzete, mindig átsegít a látszólag nehéz szituációkon is. A HÁLA az, ami a fejemben történő párbeszéden túlra, a Csend nyugalmába vezet át, újra és újra.
Gyakorlat:
Játszunk! Test-tudatosan, Lélek-tudatosan és Halál-tudatosan örömtelien éljünk. Najóóóó, néha kichit féljünk, de azért inkább boldogan és békességben ZEN-éljünk.
Amíg itt vagyunk ebben a testben...
Miért pazaroljuk félelemre a pillanatokat?A halál tuti eljön,
és ott tuti a nyugalom
a Béke és az Öröm.
Többé az élettől
élve sem félek.
Akár sírok, akár nevetek,
a legszebb ajándék,
hogy itt és MOST
köztetek lehetek.
Ha egyszer elmegyek,
Ebben a testben többet
veletek semmit nem tehetek.
Így most Titeket,
itt arra kérlek meg,
hogy NE veszekedésre, haragra,
gyűlöletre pazaroljátok
a Létet.
Legyünk együtt épek,
Legyünk csoda szépek.
2015. 10. 24. 8:36 Stavanger
Ui: A forma nem számít és mégis...búcsúzóóóul...
Hagyom, ahol vagyok,
vagyok, ahol vagyok.
Hagyom, ahogy vagyok,
és ahol éppen ott vagyok,
mindent elfogadok...
...és amikor itt az idő, így is úgy is
jóóól meghalok...
Vagyok, ahol vagyok - ahol vagyok, jól vagyok - ahol leszek, jó leszek - ahogy leszek jót teszek - mert egyszerűen, természetesen és könnyedén - valójában sehol és semmit nem én teszek. Mindenhová Élet-vizet viszek.
Jaaaa, és nem kapálódzok, mert abból eddig mindig bonyodalom lett :)
Ölellek Benneteket, érzitek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.