2015. július 13., hétfő

A természetben természetesen...

Mostanában többször is megérintett az az érzés, hogy mélységesen megértem a félelmét és a feszültségét azoknak az embereknek, akik úgy élik az életüket, hogy a fizikai testük és az általuk lát6ó világ a valóságuk és kész. Ez tényleg félelmetes. A duális világban pedig a feszültség is "természetes". Emléxem, amikor gyermekkoromban lefekvés után rettegve hallgattam a vérem lüktetését, a hűtő zúgását és nem tudtam felfogni, hogy van olyan, amikor ezeket nem látom, nem hallom, és nem tudtam felfogni, hogy mi van utána. Nagyon féltem, hogy meg fogok öregedni és nagyon féltem a haláltól. 

Szerencsémre a gyermekkoromban is sokat lehettem a természetben. A kétpó bakterház és a körülötte elterülő almáskert, gabona táblák sora, a kiserdő az ibolya szőnyegével, mind-mind segített, hogy vidáman töltsem a napjaimat. Merengtem, bringáztam, hintáztam az eperfára szerelt hintámon, és élveztem a szabad életemet. Akkor szembesültem először, hogy valahogyan másképp szemlélem az életet, amikor középiskolás koromra kollégiumba kerültem. Ott éreztem meg igazán a versengés, a "kinekmilyenruhájavan", "kikinektetszik" ésatöbbi,ésatöbbi :)



Itt a vrboskai ház teraszán pötyögve szinte tapint6ó az, ahogyan hullanak le a játszmák, az álarcok, a drámák, és átveszi az uralmat a természet:kívül-belül. Áldás számomra, hogy ilyen helyzetben lehetek. Persze, lehet azt mondani, hogy "nekedkönnyű" - és nem is tagadom. Tényleg az, mert elmúlt évek hosszú munkájával újra és újra visszatereltem a figyelmemet a természetességemhez. Nem volt mindig könnyű, és most sem mindig az. És közben mégis. Azért könnyebb most, mert már tudván tudom, hogy ez a hosszú és boldog életem titka: figyelni - a gondolataimat, a szavaimat, a tetteimet és hogy ezek mennyire vannak összhangban, Már többé nincs szükségem nagy kilengésekre, ahhoz, hogy észrevegyem mi az, ami jó nekem, és mi az, ami nem.

Itt most nagyon jóóóóóó nekem!!! Innen küldök mindenkinek nyugalmat, jókedvet, erőt az éppen előttetek álló kihívások meglépéséhez. Hiszen minden értünk történik.
Mindenkinek pihentető nyaralást, töltsétek fel a napelemeiteket és a nevető izmaitokat a a téli hónapokra.


 Gyakorlat:
Figyelem magam. Csendesen elköteleződöm a belső békém felismerése, megőrzése és védelme mellett. Hajlandó vagyok ezért a szokásaimat rendszeresen frissíteni: a működőeket megtartom, az akadályozóakat pedig lecserélem. Új szokásaim a magam és mindenki más fejlődését, boldogságát és boldogulását szolgálja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.