2019. augusztus 16., péntek

Napló bejegyzés...

2012.08.16. Az élet nem feladat, nem tudomány, nem kötelesség, nem lidércálom, és nem is kizsákmányolás. És nem is harc, és még csak nem is verseny. Vagy mégis? Az Élet egy végtelen, örömteli utazás. Indulások, megérkezések, találkozások, elválások sora. 


Ma, ahogy visszaolvasom a fenti sorokat, azt érzem, hogy megérkeztem. Az a lány, aki 2012-ben utazott, és a táskáját, útra készen tartotta, megérkezett. Akkor is, ha a környezetem azt látja, hogy megint táskából ki-be pakolászok :) Véget ért a magányos bolyongásom, a saját álmok kergetése, a saját magam kitalálása. Akinek értelmetlen azzal indítania napot, hogy a Szent családdal "beszéljen", és velük összehangolódva lépjen ki az ágyból, nem ismeri az örömét annak, ahogy átmos a hála: "dejóóó, hogy itt vagyok, dejóóó, hogy élek, dejóóó, még játszhatok." 

Ezzel az érzéssel ránézni a napra, a reggeli kávéra, az éppen berobbanó váratlanra, nekem könnyebb. Akkor is, ha éppen fáj egy mondat, amit kaptam, akkor is, ha úgy érzem becsaptak, kihagytak, elfelejtettek, blablabla...
Indulok, és ahogy tekerem az esőben a bringám, mondom hangosan pl. az Üdvözlégy Máriát, érzem belül a kérdést: Megnyugodtál? Neeem - sajdul a testem. És tekerek tovább, teszem a dolgom, és közben mitől vagyok boldog? Attól, hogy Aki kérdez bennem, tudom, hogy Őnála, Ővele és Őbenne mindig megnyugszom. 

Tudom, hogy nem kell összepakolnom a táskám, nem kell elutaznom sehová, csupán a mozgást abbahagynom. Leszállok a bringáról, egy-két-hááá sóhajra leülök az útszéli padra. Belezokogom a szélbe a csalódottságom, hagyom, hogy a könnyek kimossák belőlem a maradék "miért" kiáltását, és hálát adok. Hálát adok, hogy itt vagyok, hogy merek félni, és merek megijedni. És végtelenül hálás vagyok, hogy tudom: ha egy körnél többet megy bennem egy tépázó gondolat, az biza' kiborít. No ezt nem hagyhatom. A Szentléleknek sarkig kitárom minden porcikám, és érzem, ahogy cserélődik a bánat, és élvezem, ahogy a mély sóhajokkal könnyebbül a szívem. És nocsak, tisztán látok :) 

Így könnyebb nekem Istenben az élet. Akkor is, ha a körülmények látszólag ijesztőek. Az árnyékok, amikor belülre nézek eltűnnek, a hazugságok lelepleződnek. És megérkezem. Megbocsátok, bocsánatot kérek szóval, tettel, gondolattal, és nevetve teszek-veszek. "Hát ennek meg mitől ér fülig megint a szája?" - kérdezik körülöttem. Mert visszaemlékeztem, hogy bár a fizikai világban sokat utazom, belül, a szívemben, a testemben-lelkemben megérkeztem. 

A fiam azt mondta kb. 8 évesen, hogy azért "választott engem" anyukájának, mert nagyon szeretem Istent. Mondogattam ezt sokat, közben mégis elfelejtette. Szerencsére Isten nem felejtett el engem. Sajnálom Atyám, hogy nélküled akartam fényes életet. Az elmúlt években kezdtem tudatosítani, hogy minden változik, igen, változó itt a fizikai világban, de egy dolog állandó és maradandó: az hogy Te Atyám Szeretsz, gyönyörködsz bennem, akkor is, ha sáros a lelkem. Te tudsz rólam mindent, mit rejtegessem. Ezért is kérem azt az állandóságot, hogy soha többet ne felejtsem el, hogy Te Atyám, mennyire szeretsz engem. 

45 év "sivatagban" bolyongás után itt vagyok. Mindig jót akartam, de egyedül nem megy. Megnyitom magam minden nap, hogy a Szentlélekkel elteljek és csurig betöltsön. Hozza elém azokat a helyzeteket, ahol még emlékek lapulnak, és kitakarják Atyám tervét rólam, nekem. Azt kérem Édes Jézus, hogy a nevedben ragyogjon a szememből, a szavaimból és a tetteimből Isten dicsősége. Drága Szűz Anya oltalmazz ebben a belső utazásban, legyél a kísérőm. És most megyek, reggelizni, füvet nyírni, mert az eső jót tett a kertben mindennek. Ahogy benn úgy kinn is felfrissült minden.

Az öröm és a játékosság legyen veletek!
Szeretettel:
Childikó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése