Játsszatok...

Mindig találok olyan gondolatokat, érzéseket, könyveket, embereket, amik és akik emlékeztetnek arra, hogy önszántamból és nem büntetésből jöttem a földi létbe. Pontosan ebbe az ellentmondásokkal teli világba vágytam. Alig vártam, hogy a saját nézőpontomból gyűjtsek élményeket, információkat a Lényem fizikai 6árok között lüktető részéről. Ezekkel is tágítva a 6ártalanságot, ami mindenhol és mindenkor körül ölel. Ugye hihetetlen, hogy játszani jöttünk és nem szenvedni, csatázni vagy betegeskedni. És önszántamból maradtam életben a gyógyít6atlan betegségből is. Olykor olyan hévvel tudom magam beleélni egy-egy szerepbe, hogy képes vagyok megfeledkezni a játék lényegéről: mindenhol és mindenkor ÉREZZEM magad jóóóóól, a bőrömben.

Minden vágyam és törekvésem mögött az a kívánchi kislány munkálkodik, aki a lelkében mindig tudja, hogy honnan jött. S amikor elsodorják a külsőségek, a "csak-most-csak-neked" félelmei, akkor ölbe veszem - magam - és megnyugtatom: "Nincsen semmi baj! Minden rendben van. Minden REND benned van. Minden vár6." Mert az isteni időzítés olyan nagy objektívvel rendelkezik, amit az én legtágabb részem sem képes átlátni. Jobb, ha rábízom magam arra, aki valójában megalkotott. És ez  a gondolat mindig megnyugtat. "Atyám, ma csak a Te Hangodra figyelek. A legmélyebb csendben jövök el Tehozzád, hogy meghalljam a Hangodat, és megértsem Igédet." (Részlet: A csodák tanítása, 254. lecke - Sarkadi Kriszta fordítása)

Örömteli és tünet mentes életem alapja az, hogy figyelek az ÉRZÉSEIMRE, és igyexem, hogy semmi olyat ne kelljen tennem, amitől rosszul érzem magam. Folyamatosan változom, amit nem mindig könnyű megélni. Ám számomra a fejlődésen, a táguláson, az új élményeken, a váratlan kalandokon keresztül vezet az út. Arra törexem, hogy ezt képes legyek összehangolni a környezetemmel, a családommal, a 7köznapi életemmel, és persze a Legmagasztosabb Renddel is. Ebben a legnagyobb támaszom, hogy nem én, a kichi egóm akarja ezt 1ségesíteni. Rábízom a Teremtőmre. A beépített "öröm-mérő-műszerem" azonnal jelez, ha a jó érzésem ellen élek, lépek, szólok vagy hallgatok, és ha elég gyorsan elchitulok, akkor máris újra a legjobb helyen vagyok. Ma már elég egy olmos izom, nem várom meg, hogy fájjon. Leülök, pihenek. A fáradság mint villogó biztosíték egy műszerfalon, úgy figyelmeztet: "lassíts-változtass-csendesed."

Azt vallom, hogy úgy MARADOK tünet mentes a fizikai életem hátralévő idejére, hogy  az élet mellett DÖNTÖTTEM. Magam mögött hagyom az elavult felismeréseimet és értelmezéseimet - minden nap. Bátran megélem azt, aki és ami éppen vagyok - és kilépek azokból a szerepekből, aki és ami már nem vagyok. Szeretettel és hálával búcsúzok. És persze ezekhez is arra van szükség, hogy ÉSZREVEGYEM, amikor a félelem felé fordulok, amikor, valami régi minta csavar-teker maga köré. Amikor éppen beleragadok és megdermedve ott maradok valahol, ahonnan mennem kellene, mert egy régi emlék nyomai mentén valamiben éppen gyógyulok. Amikor vetítek vagy rám vetül valami, ami nem én vagyok, akkor fohászkodom: "Sajnálom."

Edzés:

A megbocsátás begyógyítja és eltünteti a sebeket. A hála békésre mossa a szíveket. 7köznapi emberként tünet mentes vagyok és maradok. Nyitott szívvel és kitárt karokkal haladok. Igen, igen, igen, a Jólét érzése minden sejtemen átragyog.

Örömteli életet kívánok és teremtek.
Csajági Ildikó
örömtréner

Fotó: net