2016. január 11., hétfő

KözKINCS...

"Közhírré tétetik" - kurjantgatták anno a kikiáltó legények. Jómagam meg most közKINCS-csé teszem, azt hogy mit is jelent nekem az érintés, hogyan is alakult át a kezelésem formája. Igyexem tömören elmesélni - már ahogy ez nálam szok'lenni -, ám ha mégis hosszabbra sikerülne, akkor időben szólok. Így vagy odébbülhettek, vagy beszerezhettek több napi élelmet és italt a gép mellé, vagy szimplán egy folytatásos eposz olvasóivá váltok. Valójában mind1, mert így is, úgy is jól fogunk szórakozni: velem vagy nélkülem "ebenguba". Íme a sztori - az úgy volt, hogy...

Vannak visszatérő témáim, ami nem meglepő, hiszen mindenkinek meg van az a "kottája", ami mentén éli a boldog életét. Számomra az egyik fő "hang" az ÉRINTÉS. Van, aki velem együtt emléxik, hogy túl az autoimmun betegség útvesztőin, és az új életem örömteli tevékenységein innen, történt egyszer csak, hogy a kezeim megint "üzenték": elfáradtunk-fájunk-hagyd abba-elég". Egóm rémületében kiöntötte volna a "gyereket a fürdővízzel", de szerencsére a Lelkem már edzett, és egy mindenki számára jó megoldást kért és kapott. Ennek a 6ására a kezeléseimben is kértem, hogy érkezzen meg az új FORMA.

Valójában ez volt az a mozdulat sor, amivel kibújtam a betegágyból, és boldogságomban potyogtak a könnyeim, amikor a barátaimon kipróbáltam. Közben egy nyugodt hangot hallottam magamban:"mered-megteszed-engeded"?
...és mertem, és engedtem és tettem...
Mindenre visszaemlékeztem közben, ahogyan lépésről-lépésre újra útra kéltem:újra tanultam lélegezni, enni-inni, járni és beszélni. Tanulom még ma is mindezeket - hogy leginkább a saját ritmusomban éljek.
Gondolatok nélkül, gyengéden, ahogy a kezem és a szívem vezetett. Szerelem lett az első pillanattól az új életem. Az élet maga lett a szerelmem. A kezelés, amit akkor kipróbáltam a barátaimon tovább növelte a jókedvem, és a bizalmam. Az a csoda, amit az érintés közben átéltem, mindig meg6ó volt számomra. Ma is elvarázsol, hogy ezt átélhetem. Mérhetetlen a hála, amivel a mindennapjaimat élem.


Majd a 7köznapok, a régi hiedelmek, az elavult minták, észrevétlen más irányba vittek - és mégsem. Az egyik gyógyító-tanítóm felkészített, hogy maradjak éber, amikor majd a szokásaim "megkísértenek". Ahogy a Tarot-tanácsadásaim során is szoktam beszélni a kísértésről, úgy látom a magam helyzeteiben is. A kísértéssel semmi baj nincs: kicsit értem, és annyiszor kerülök "vele "kapcsolatba, amíg teljesen meg nem tanulom az általa képviselt "leckét". Valójában arra emlékeztet, hogy mennyire vagyok szeretetteli az adott szituációban. Visszatekintve látom, hogy minden "kanyarra szükségem volt a fejlődésemhez. Sőt! Ha nem járom be azokat a helyeket, amelyek az "autóimmun utcámba" vezettek, és a megbocsátással a szívemben nem tisztogattam volna végig minden zeg-zugát, akkor most nem tartanék itt, ahol vagyok.

Valójában mindent időben és rendben megtettem, hogy közben akit és amit kell, örömmel és szeretettel elengedjem. Úgy szoktuk mondani, hogy beéltem, ahogy Kriszta barátnőmtől tanultam:gerincvelőre szállt bennem az Öröm és a Béke. A megbocsátás automatikus oldószere lett az életemnek. Ahogyan a Szél megérinti az arcomat, ahogy a Tenger lágyan ringat és simogat, ahogyan a Nap feltölti a porcikáimat, úgy jár át újra és újra az ÖRÖM-HÍR: itt vagyok, és annyira Hálás vagyok, hogy még itt játsz6ok.

Nem véletlenül írtam nagybetűkkel a természet elemeit, mert minden megszemélyesedett, a családom lett. Ezzel együtt minden nap szükséges, hogy tudatosan földelődjek, hogy harmóniában legyek a pénzzel, az emberekkel, a biológia családom minden szereplőjével. Nagy ajándék számomra, ahogy a 72 éves Édesanyámmal a pozitív kártyák üzeneteit olvasgatjuk, ahogy a gyerekeimmel, a volt férjemmel a nap, mint nap alakulunk. Mindenki halad és fejlődik körülöttem. Arra törexem, hogy bennük is és körülöttük is a jókedv és a nyugalom terjeszkedjen.
...és térjünk vissza a kezeléseimhez...a kezeimhez...egyetek...igyatok..már nincs sok hátra :)

Az év második napján rögvest a kezeim közé fekhetett egy számomra kedves pár, külön-külön, majd egy barátom is, aki rendszeresen (kettő hetente) járt eddig is hozzám. S a kezeléseik közben szinte minden folytatódott:az érzések, a képek, a csendes belső nevetések. Azt kértem, hogy segítsenek szavakba önteni, hogy mindenkinek közhírré tehessem. Az egyik szó, ami megindító és inspiráló volt számomra a "szív-hinta", és egy másik gondolat így szólt:"megérinted a testem és kinyitod a szívem". Dőltek belőlem is a szavak, az 5letek, az élmények, és estére abba az állapotba kerültem, amit ilyen helyzetekben mindig is tanácsolok másoknak is: kérem a természetfelettiek segítségét. Le is írtam, hogy kérek egy olyan nevet, amely méltón kifejezi azt, amit ezután a kezeimmel teszek. A legfrissebb hajnali "postával" érkezett a hír, amit szokásom szerint lejegyeztem. Íme:

Érint-Ő 
Egy olyan kezelés, ami segíti a test ellazulást és tudatosítja a Teremtővel való jóságos és biztonságos kapcsolatot.
Élményt ad a kegyelmi állapotról.


Azóta a kezeléseim listájára is felkerült. Megszülettek a mindenki számára elérhető információk is. Sőt! Nemcsak az információ, hanem az átélés lehetőségei. Amennyiben felkeltette a kívánchiságotokat, akkor javaslom, hogy most látogassatok át a részletes leíráshoz, és kérjetek időpontot, hogy minél előbb összekapcsolódhassatok a bennetek is ott létező Nyugalommal és Örömmel. Köszönöm, hogy végigolvastátok.


Gyakorlat:
Bízom az isteni időzítésben és gondviselésben. Szabadon szeretem magam. Magam mögött hagyok minden elavult formát. Befogadom és hagyom, hogy valóra váljon bennem és körülöttem az Isten által szívembe helyezett nagyságom.

Örömteli legjobbakat mindenkinek!
Az öröm legyen veletek!
Szeretettel:
Csajági Ildikó
örömtréner

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.