A hálás ember ereje...

Emléxem, amikor az egyik legnagyobb szomorúságom közepette kiültem az Országházzal szemben, és csak figyeltem a forgalom zaját, a száguldó autókat, a Duna méla folydogálását, az emberek áradatát. Mintha lát6atlan lettem volna. Valójában az is voltam, mert annyira kívül állónak éreztem magam, hogy eszem ágában sem volt kapcsolódni. Ők éltek, én pedig belehalni készültem az éppen akkor jelen lévő fájdalmamba. 

Beleolvadtam a térbe, és bár sok ember között voltam, az élet forgatagának a közepében, mérhetetlenül magányosnak és szerencsétlennek, hasznavehetetlennek éltem meg ott önmagamat. A szívem helyén egy ágyúgolyónyi lyuk "tátongott", és minden lélegzettel azt éreztem, hogy most belehalok ebbe az ürességbe. A légzés volt az egyetlen, amibe "kapaszkod6tam", ezt akkor és ott észre sem vettem, annyira elborított a fájdalom. És végre elindultak a könnyeim, és csendesen, ahogyan gurultak le az arcomon, elkezdett minden belecsúszni a szívembe. Rázta a vállamat, a testemet a sírás, pucolta a gondolataimat, mint egy jó husáng, amivel ütlegelik a szőnyeget, ami tele van porral.

Ettől eleinte még erősebb lett a kínom, de ahogyan néztem ki a fejemből, és kezdtem látni is a körülöttem mozgó életet, kezdett megérinteni: az élet él. Velem, de nélkülem is. Érzékeltem, hogy rajtam múlik: a sebeimet siratom, vagy kinyitom a szemem és a szívem. Rajtam múlik, hogy megyek vagy maradok. Rajtam múlik, hogy siránkozom, vagy hálás vagyok azért, ami van. És akkor kezdtem megérezni, hogy kezd szűk lenni a testem, kezdek megtelni valamivel...kezdek életteli lenni :) utólag tudjuk mindannyian, hogy addig is az voltam, csak nem arra figyeltem.

Emelkedett a kedvem, a tekintetem. Kezdtem megérkezni a térre. Mint amikor az autók fényszóróját  - ez is tök jóóó szó: fééényszóóóróóó :) - állítgatjuk, hogy jó szögben világítsa be az utat. Így kezdett visszatérni belém az életteliség érzése. Ekkor újra megindultak a könnyeim. 

De ezek már melegek és simogatóak voltak. Gyengédek, amilyen egy megértő szülő ölelése. Ma már tudom, hogy ezek a kegyelmi állapot jelei számomra és a könnyek, mindig könnyítenek. Akkor erről így még semmit nem tudtam, csak azt "hallottam" a lelkemből: szerető vagyok. Kezdett a mellkasomban lévő szorítás enyhülni, és a mély sóhajokkal tovább tisztult a látásom. "Húúú, de fárasztóóó egy melóóó ez - nem csodálom, hogy az egó távol tartja magát ettől az élménytől :)"

A korábbi önostorozó, hasznavehetetlen érzésekből, és a jelentéktelen figura képzeteimből, kezdtem "megszilárdulni". Szeretem a Napot, szeretem az eget, szeretem itt az embereket - és közben továbbra sem kerestem a lehetőségét a kapcsolódni akarásnak. Csak ültem mozdulatlanul, de belülről teljesen MÁS érzésekkel. Jött is rögtön a kérdés az egómtól, amivel hipp-hopp vissza szeretett volna terelni a setétbeee: és mihez értesz? Miből élsz? Fontos kérdései ez az a kopogtat6ó/duális/fizikai világunknak - de folyamatos munkát igényel, hogy félelem nélkül tudjunk velük bánni.

A csodák tanítása című könyv az, ami nap, mint nap újra fényezi, hogy szeretni jó, és hogy a boldogságért, az örömért nem kell valamilyennek lenni vagy valamit tenne. És így felszabadultan teszek és dolgozom. Anno küzdöttem minden ellen, ami az útjában állt a boldogságomnak. "Gyönyörű" befejezése lett ennek a működésnek az autoimmun betegség: maga ellen fordul a szervezetem.

Abba hagy6atlan szokásom lett mára, hogy szeretem magam és hálás vagyok: az örömért, a könnyekért, a próbatételekért, a nevetésekért. Mindenért, amit az élet elém hozott és hoz, mert tudom, látom, hallom és érzem: MINDEN ÉRTEM ÉS ÉRTÜNK TÖRTÉNIK. Ez számomra az az extázis, ami feltölt és megnyugtat. Olyan állapot, amit nem valami hiány pótlására, nem valami vágy elfolytására használok.

A hála olyan rendet teremt bennem, amiben képessé válok tisztán látni. Megnyugtatja az idegrendszerem, lelassítja a szívem, elcsendesíti a fejem zakatolását, és képessé válik a TESTEM elfogadni az örömteli életet. 

Ahogy ACST-ben ( A csodák tanítása ) olvas6ó: "Szívedbe és kezedbe helyeztem Isten békéjét, hogy megtartsd és megoszd testvéreiddel. Szíved elég tiszta, hogy megtartsa ezt a szeretet, kezed pedig elég erős ahhoz, hogy megossza testvéreivel." (5/IV/8)

Gyakorlat:

Szeretem magam. Hálás vagyok mindenért, ami a fejlődésemet és a beteljesült életemet szolgálja. Hálás vagyok, hogy meg tudom különböztetni a bennem élő szeretet a félelemtől. Képes vagyok szeretettel képviselni a 6áraimat.

...és MOST nézz körü ott, ahol vagy, és sorold fel, hogy miért vagy hálás épp MOST...
Csodás szép hétvégét!