Kirándulás a jobb agyféltekén...

Amíg van fizikai testem, addig van agyam, ami egy olyan fantasztikus "szerkezet", hogy csak ámulok és bámulok mindig, ha a működésére gondolok. Képes 0-24 órán át működtetni az egész test "gépezetét", és a beérkező impulzusokat felfogja, rendszerezi, folyamatokat indít be - blablabla - fantasztikus, felfog6atatlan, és mégis természetes, hogy van. Ennek a csodának éltem meg egy izgalmas oldalát  az üveghelyeken innen, és a bal agyféltekén túl. Az elmúlt napokban tudatosan kutattam a bennem élő harmónia és egyensúly után. Ehhez papírt, ceruzát, vonalakat, foltokat és egy szakértő "túravezetőt" választottam magam mellé, aki ráadásként a legjobb útitársakkal ajándékozott meg.

Végre rászántam magam, hogy részt vegyek egy jobb agyféltekés rajztanfolyamon. Rászántam az időt, a pénzt, és nyitottam nekivágtam. Többen csodálkoztak, hogy "minekmésztetudszrajzolni", ám itt többről van szó, mint a rajzolás. Számomra egy olyan intenzív módszer, ami a legrejtettebb részeimet is lát6óvá tette, és meggyógyította. Hagytam. Sőt, azt is megengedtem, hogy átíródjanak az emlékeim, és aktualizálódjanak a mostani életemhez. Jó volt érezni a csoport erejét, ahogyan elmélyülten mindenki a magától telhető legtöbbet szívvel-lélekkel megtette. Biztattuk, csodáltuk, emeltük egymást. Nevetve, és igazi mély csendben.

Újra megbizonyosodtam arról, hogy amit a jobb "ültet", azt a bal agyfélteke, képes egy pillanat alatt kigyomlálni, mert éppen értelmetlennek, logikátlannak, vagy félelmetesnek ítéli meg. Szinte folyamatos a párbeszéd "közöttük", ám az alkotás ezen a párbeszéden túli nyugalomból tud, és képes táplálkozni. Jó volt átélnem újra, hogy rendben van, ha hitetlenkedem, de minek tartanám ebben magam, és a 7köznapokban mind a kettő oldalra kiegyenlítetten szükség van.

Irányváltás, vagy mégsem...

Autóvezetés közben lehet már veletek is előfordult az, hogy egyik visszapillantó tükörben sem láttatok senkit, és amikor előzésbe kezdtetek, egyszer csak, mintha a semmiből bukkant volna elő egy másik autó, vagy egy motoros; és uuuupsz! Egy határozott kormány mozdulattal változtattatok irányt, "vissza a helyedre" - majd miután kipihegtétek magatokat, újra kitettétek az indexet, és biztonságosan előztetek, majd élveztétek tovább az utazást. 

Ilyen érzést okoz6 az, amikor van egy változtatási 5let,  érkezik egy erős inspiráció, és lelkesen belekezdünk a megvalósításába. Majd közben felbukkan valami, amire nem gondoltunk, jönnek a kéretlen tanácsok és elbizonytalanítanak a körülmények. Régen ezért sokat bántottam maga, hogy "nemigazhogynemtudtadelőre", "ódegagyivagy". Ahogyan az utakon sem adtam fel, az eredeti úti célomat csak azért, mert valaki előzés közben "rám ijesztett", így a 7köznapokban is tovább finomítom a lépéseimet.

Bizalommal...

Gyakran használom azt a hasonlatot, hogy a testemről úgy beszélek, mint egy autóról. Erről jutott eszembe az az analógia is, hogy most az autóval való közlekedéshez hasonlítsam a 7köznapokat. Amikor főiskolás koromban eldöntöttem, hogy megtanulok autót vezetni, rendszeresen álmodtam azt, hogy a villamos síneken haladok, kikerülve a többi autót. Ébredéskor az a félelem motoszkált bennem, hogy vajon hogyan hajtok majd át a sineken - az meg sem fordult a fejemben, hogy nem megyek arra :) :) :) Aztán jött az első óra, és a sok elméleti kép és információ után: a kezeim között volt a kormány, a sebességváltó, a lábamnál pedálok. Ójaaaajj! Mit kezdjek ennyi kütyüvel!!! 

Az oktatóm nagyon jó humorú ember volt és a legelső óra első pár percében, szótlanul figyelt, ahogy felmértem az autót belülről. Hagyta, hogy fészkelődjek, hadonásszak az autóban - persze még elindulás előtt. Majd higgadt hangon megszólalt és a fejemet felemelve ennyit mondott: "Nézd, ez a szélvédő, ezen kell kinézned előre, majd vezetés közben is." Még most is felröhögök itt magamban a gép mellett, ahogy elképzelem a riadt chirke állapotomat és az ő nyugalmát. Ez a hangulat végig kísért mellette, amíg a jogosítványom a kezembe nem került. Mindig meg tudott nyugtatni. Éreztem, ahogy mellettem ült, a magabiztonságát és a tapasztalati tudását.

Így élem meg valójában a Teremtővel, a természetfelettivel való viszonyomat is. Amikor bennem beindulna "megoldom-elintézem-kitalálom" mechanizmus, egy gyengéd hang azt mondja bennem: "Chittt. Állj meg, sőt! Üljél csak le. Vegyél egy pár mély lélegzetet, fújjad ki babááám a feszkót. Mi történt? Higgadjál le, várj egy pár pillanatot, "...és valami átalakul. Megnyugszom, tisztábban látok. Olyankor van erre szükségem, amikor olyan helyzetbe kerülök, amit elméletben már számtalanszor lejátszottam a fejemben, ám elérkezik a gyakorlati helyzet. Bele kerülök a "forgalomban". Mozog az "autóm", halad, előzni kell, felvenni a forgalom ritmusát, megtartva a magam lendületét. Előfordul, hogy váratlan szituációba kerülök, pl. "útfelbontás-átépítés", blablabla. 

Érint-Ő...

Mottó:Az Érint-Ő egy olyan kezelés, ami segíti a test ellazulást és tudatosítja

 a Teremtővel való jóságos és biztonságos kapcsolatot.

Élményt ad a kegyelmi állapotról.

Amióta újra "munkába" álltam, az a legfontosabb szempont előttem, hogy minden helyzetben hogyan lehetek az öröm eszköze. Számtalan feszültséggel találkozom jómagam is az életben. Ebben semmi furcsát nem látok, hiszen ezért a "játékért" születünk ide. Soxor borzolja fel körülöttem a kedélyeket, amikor abbéli meggyőződésemet "hirdetem", hogy mindenért, ami velünk történik, 100%-ban felelősséggel tartozunk. A csodák tanítás c. könyvben erről így olvas6tok:

"Felelős vagyok azért, amit látok. Én választom az érzéseket, amelyeket megtapasztalok, és én döntök a cél mellett amelynek megvalósítására törekszem. És én kértem mindent, ami látszólag történik velem, és abban van részem, amit kértem." (ACST. Törzsszöveg)

Az Érint-Ő®egy olyan érintésterápia, amit a Jóisten kegyelméből tudok művelni. Vagyok a  keze, ahol az erő és a gyengédség egyszerre van jelen. Szeretetteli és meghitt légkörben az ideális működésre emlékeztet, és a testérintésen keresztül összekapcsolja a földet és az eget. 

A testünk állapota mindig jelzi az isteni állapotunk teljes vagy részleges elfogadását. A test olyan, mint egy autó műszerfala: a legprecízebb eszköz ahhoz, hogy tudatosíthassuk és akár azonnal észrevegyük, ha távolodunk a szívünk szavától, amit Isten suttog és helyez el oda. Egyszerű és egyszerre megható és akár mulattságos az élmény. 

Egy olyan kezelésre hívlak:

• ahol magad mögött hagyod a 7köznapok és a múlt feszültségeit,
• ahol feloldódnak és meggyógyulnak a fájó emlékek,
• ahol megtapasztalod a gondolataidon túli csended,
• ahol a jelen pillanatba kerülsz,
• ahol úgy fogadlak el, ahogy vagy.

KözKINCS...

"Közhírré tétetik" - kurjantgatták anno a kikiáltó legények. Jómagam meg most közKINCS-csé teszem, azt hogy mit is jelent nekem az érintés, hogyan is alakult át a kezelésem formája. Igyexem tömören elmesélni - már ahogy ez nálam szok'lenni -, ám ha mégis hosszabbra sikerülne, akkor időben szólok. Így vagy odébbülhettek, vagy beszerezhettek több napi élelmet és italt a gép mellé, vagy szimplán egy folytatásos eposz olvasóivá váltok. Valójában mind1, mert így is, úgy is jól fogunk szórakozni: velem vagy nélkülem "ebenguba". Íme a sztori - az úgy volt, hogy...

Vannak visszatérő témáim, ami nem meglepő, hiszen mindenkinek meg van az a "kottája", ami mentén éli a boldog életét. Számomra az egyik fő "hang" az ÉRINTÉS. Van, aki velem együtt emléxik, hogy túl az autoimmun betegség útvesztőin, és az új életem örömteli tevékenységein innen, történt egyszer csak, hogy a kezeim megint "üzenték": elfáradtunk-fájunk-hagyd abba-elég". Egóm rémületében kiöntötte volna a "gyereket a fürdővízzel", de szerencsére a Lelkem már edzett, és egy mindenki számára jó megoldást kért és kapott. Ennek a 6ására a kezeléseimben is kértem, hogy érkezzen meg az új FORMA.

Valójában ez volt az a mozdulat sor, amivel kibújtam a betegágyból, és boldogságomban potyogtak a könnyeim, amikor a barátaimon kipróbáltam. Közben egy nyugodt hangot hallottam magamban:"mered-megteszed-engeded"?
...és mertem, és engedtem és tettem...
Mindenre visszaemlékeztem közben, ahogyan lépésről-lépésre újra útra kéltem:újra tanultam lélegezni, enni-inni, járni és beszélni. Tanulom még ma is mindezeket - hogy leginkább a saját ritmusomban éljek.
Gondolatok nélkül, gyengéden, ahogy a kezem és a szívem vezetett. Szerelem lett az első pillanattól az új életem. Az élet maga lett a szerelmem. A kezelés, amit akkor kipróbáltam a barátaimon tovább növelte a jókedvem, és a bizalmam. Az a csoda, amit az érintés közben átéltem, mindig meg6ó volt számomra. Ma is elvarázsol, hogy ezt átélhetem. Mérhetetlen a hála, amivel a mindennapjaimat élem.